Gyöngyszemek Nagytarcsáról [antikvár]

ELOSZO Örömünkre kezünkbe vehetjük a „Gyöngyszemek Nagytarcsáról" című képeskönyvet, amely számtalan eseményt idéz fel bennünk szeretett lakóhelyünkről és az idők folyamán itt élőkről. A családok, a faluközösség életét megörökítő képek nézegetése közben valamennyiünknek éreznünk kell késztetést az összefogásra, a község fejlődése érdekében végzett, elkötelezett munka folytatására. A település múltjának megismerése az érdeklődő ember számára nagy élmény. Ezt az igényt kívántam felébreszteni mindenkiben, amikor a község történetének kutatásába és publikálásába kezdtem. Ebben segítettek tanítványaim, a kedves szülők és barátaim. A Falumúzeumba sikerült bemutatni időrendben a helytörténeti emlékeket. Ez segítette az általános iskolai történelemtanítást, az oktatónevelő munkát. A Képeskönyv Tisztelt Olvasóinak figyelmébe ajánlom a kiállítás megtekintését. A régészeti, történelmi tárgyak Nagytarcsa becses emlékei. Az alábbiakban néhány kiemelkedően fontos falutörténeti eseményről számolok be. Történeti múltunk évezredei alatt sok-sok nép lakóhelye volt e szép fekvésű település. Itt mindig földet művelő, értéket teremtő emberek éltek. Az újkőkorban a kőbalta, a csontcsákány, a rézkorban a kőkés és kőcsákány voltak a férfiak mindennapi szerszámai. A nők örlőkövek fölött hajladoztak, füles tálakban, bütykös díszítésű fazekakban főzték az ételt, agyag orsókarikára pörgették a varráshoz szükséges fonalat. E korra jellemző idol-plasztikai emlékünk, pedig női alakot mintáz és felfedi előttünk az akkori női viseletet. A bronzkorból egy bronz karperec igazolja, hogy már akkor is szokásban volt a lányok ékszerviselete. A Krisztus születése előtti 5. századból való leletegyüttest nézve megcsodálhatjuk a szkíta-kori hitvilágot- és művészetet ábrázoló bronz tárgyakat. Ezek hazánk fontos régészeti emlékei. Krisztus után a 7. század elején kora-avar település volt falunk területén. Az avarok földbe mélyített paticsfalú házaikba kőből építették a kemencét. A 10. században honfoglaláskori magyar köznépi temető leletanyaga hitelt érdemlően bizonyítja, hogy e korban falunk területén magyar település volt. Ásatások során az egyik bikát ábrázoló szkíta kori bronz szobros sámáncsengőt találtak, amely a szkíta sámánok kelléke volt és a történelemtudomány hazánk legfontosabb régészeti emlékeként tartja nyílván. (Az eredeti példány a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető.) A fenti lelet méltán vált a falu jelképévé, és díszíti a falu zászlaját is. A 13. századi 4704 db ezüst dénár, amit a tatárok betörésekor korsóba rejtve falunk földjébe ástak el elődeink, hazánk értékes kincse. A régészeti források mellett több írott forrás igazolja a falu lakóinak küzdelmes életét 1302-től napjainkig. Fontos megemlíteni, hogy a török hódoltság 150 évet az akkor Csíktarcsa a törökök hűbér-birtokaként élte át. A felszabadító harcok idején és a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc során sokat szenvedett a falu népe. A lakosság megfogyatkozott, de a Grassalkovich-uradalom részeként művelte földjét és a 18. század elején terményeit a pesti piacra szállította.