"Halló magyar..." [antikvár]

Bevezető helyett „Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyet, csak markánsak legyenek. Úgy élj, hogy minden pillanatod méltó legyen a felidézésre." Hankiss János Tisztelt Olvasók! Kedves Testvéreim! A fenti gondolatokkal, nagyon sok szeretettel köszöntöm minden magyar testvéremet, írót, olvasót, támogatót, aki kezében tartja alapítványunk évkönyvét. Újra eltelt egy év, és megadatott, hogy ismét megjelenhetett, ami elsősorban a jó szándékú, segítőkész szponzoroknak és természetesen az íróknak köszönhető. Ez a kiadvány egy összekötő kapocs mindazok között, akik csatlakoztak alapítványunkhoz, és úgy érezték, van mondanivalójuk minden magyar testvér számára, a Kárpátmedence bármely részén éljenek is. Amikor az előző kiadványt állítottuk össze, arra gondoltunk, talán a 2010. év kicsit könnyebb lesz, de most már tudjuk, nem így történt. A pályázatainkat rendre elutasították „fedezet hiányában" de mi akkor is mindig reménykedünk. „A remény hal meg utoljára" szokták mondani, és most is bebizonyosodott, hogy meg tudtuk jelentetni a kiadványunkat. Amikor az összeállításon dolgoztunk, bizony sokszor könny lepte el a szememet, hogy íme, ezek is mi vagyunk, azok is mi vagyunk, hiszen egy szemvillanásból értettük egymást, olyan jó volt együtt gondolkodni, együtt énekelni, egy-egy közös rendezvény sikerének őszintén és igazán örülni. Ezek a rendezvények bizonyították, hogy van kultúránk, van anyanyelvünk és van keresztény vallásunk. Kultúrhaza a mi hazánk. Ezt nem veheti el tőlünk senki, bárhol élünk, és mi ebben a hazában akarunk élni és tevékenykedni. „Jeleket hagyj a világban" írtam az idézetben, nem véletlenül, mert mindazok, akik ebben a közös munkában részt vettek, már hagytak jeleket, amelyet a jövő őriz meg számukra. Ebben az évben nagyon sok olyan közös rendezvény sikerének örülhettünk, amelyben mindannyian cselekvő részesek voltunk. A május hónapban felavatott Petőfi Sándor lírikus szobrával együtt örült mindenki, hiszen ez is egy közös munka sikerét jelezte. Nem egyszerű feladat olyan évkönyvet összeállítani, ahol öt ország területéről érkeznek írások, de egy nagyon fontos közös jellemzőjük van, hogy mindannyian magyarok, és szívük, lelkük egymásért dobog. Csak néhány olyan nép van a világon, akik annyi viharon mentek keresztül történelmük során, mint a magyarok. A magyarság nem roppant meg. Jelenleg is sokan küzdenek még magyarságuk megőrzéséért, fennmaradásukért. Lélekben viszont mindig erősek voltunk, ezért is születtek meg a lélekmelengető írások, események beszámolói, történései. Kedves Olvasók! Testvéreim! Köszönetet mondok e sorokon keresztül is valameny-nyi írónak, támogatónak, akik önzetlenül, de azért dolgoztak, hogy legyen folytatás. m r