Hargita Kalendárium 1996 [antikvár]

részlet HoCdog új esztendőt! A helytállás újabb kalandja után ismét óesztendőt búcsúztatunk. Jót, rosszat? Eredményeset vagy kudarcokkal terheltet, örömtelit vagy gyásszal beborítottál, biztatót vagy már eleve bukásra kárhoztatottat - ki-ki megélései szerint dönti el. Egy emberpróbáló esztendő tapasztalataival gyarapodva tekintünk vissza a közelmúltba, vonjuk meg életünk, sorsunk, távlataink mérlegét. De egyéni valóságfeltárásunk közben sem feledkezhetünk meg arról, ami végeredményben mindnyájunkat összeköt. Arról a mítoszról, hitről, mely közös eredetre és látásra, közös világélményre utal, melyet már világra csodálkozásunk, eszmélkedésünk legelején érzünk. A szülőföldről. Évvégi számkivetésünkkor nem feledkezhetünk meg e fogalom által hordozott tartalmakról, hiszen, mint az ősi eredetmítoszok a világ népeit emberiséggé, úgy szervezi a szülőföld az egy táj lakóit igazi közösséggé - néppé, nemzetté. Az egyre inkább eluralkodó individualizmus, romboló elidegenedés közepette most éppen erre az összetartó erőre van égető szükségünk. A szülőföld semmihez sem hasonlítható hatalmára. Már értelmünk csírázásakor felfedezzük, s mivel ekkor a fogalmi gondolkodás még távol áll tőlünk, a szülőföld fogalmait tárgyakként sajátítjuk el. Még nincs szükségünk az elvontat közel hozó hasonlatokra: ha utat mondunk, akkor arra a konkrét, poros földútra gondolunk, amelyen esténként a patakpartról, vidám lubickolás és eredménytelen, de annál mulatságosabb halászat után hazaporoszkáltunk; ha fát, akkor azokra a sudár fenyőkre és jegenyékre, amelyek ezt az utat szegélyezték; ha vért mondunk, akkor első mesterkedéseinkkor, az ügyetlenül tartott halnyelü bicskával megvágott ujjunkból kiserkenő cseppekre; ha könnyet, akkor édesanyánk féltésének félreérthetetlen nyomaira gondolunk. A szülőföld csak önmagával azonos minőség tehát. De ma már hiába keresnénk az egykori poros földutal, s a régi fenyőket - megváltozott a táj arculata, házak, többemeletes betonszörnyek, magasfeszültségű villanypóznák ágaskodnak helyükön, s a könnyel szétmaszatoll első vércseppekre is csak az évvégi számadásokkor emlékszünk. Mi hál a szülőföld, ha még önmagával sem azonos? Hogy megérthessük a szülőföldet, nem kell képszerűvé tennünk, a szülőföld maga is kép. De olyan kép, ami csak bennünk él, és csak bensőnkben azonos önmagával. Bennünk - mindannyiunkban. S az első képünk róla nem változik - s így végül a szülőföld olyan kép, amely összefűzi azokat, akikben él. Múltunk legelevenebb része: kép, mely akkor is költészet, ha nem tesszük metaforák, hasonlatok elemévé. Akkor is azt jelenti, amire már maga a szülőföld kifejezés is utal: a szülöttek összetartozására. Végül a szülőföld - haza. Nyilván, a kisebbségbe szakadtak számára a szülőföld-haza kettőssége szomorú aktualitást nyert. Keserves haza-élményünkről nem lehelünk, hiába vicsorognak ránk afoldszintes gondolkodásúak, s mindehhez jön még a nem egészen problémátlan találkozásunk és együttlétünk mások hazájával Csoda-e, ha ma idegenülforog a szánkban a haza szó? Pedig a haza szavunkban nyoma sincs az agresszivitásnak. Számunkra a haza azt a természetes életörömei, magától értetődő természetben levést jelenti, melyet népdalainkban, balladáinkban érzünk a legtisztábban. Maga Isten háza a természet - a hazánk. S az én hazám ott van, ahol a házam, a házam pedig nem egyszerű építmény, hanem Makovecz emberarcú konstrukcióinak lovábbálmodása, egy roppant sátorként, házként elképzelt természet. Ahol a jog nem megszerzett, de természettől adott. Mindenkinek. A második évezred végén, a harmadik küszöbén, szülő-föld-haza fogalmunknak az internacionalista tortúra aszályos évtizedei sem tudtak másított jelentést adni, a hozzávaló érzelmi viszonyulásunk ma is az, ami Árpád társaié volt: a mi hazánk ma is a szülőföld, a talaj-haza. Vajon mikor sikerül még egyszer jog-hazává változtatnunk? Mi magyarok, Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, Vajdaságban, Horvátországban, Mura-vidéken, őrvidéken, sőt ha úgy tetszik: Magyarországon. Óesztendőt búcsúztatunk. Jót, rosszal - ki tudja? Ámérlegelésnél e kalendáriummal szeretnénk segíteni azoknak, akik még érzik a szülőföld s a haza szívdobbanásait, de azokon is, akik a hazagondolás melegével élnek új hazájukban. Segíteni igyekszünk, hogy tiszta lelkiismerettel, bizakodással, jövőnkbe vetett felhőilen hittel kívánhassunk ezúttal is: V 'Zrőtj egészséget, bort, búzát, békességet az új esztendőben!