Hat év a bajai Duna-parton záruló hét évszázad történelméből - IV. Károly [antikvár]

november végi este ónos égboltot vont a Gloriette fölé. A tarlott fák között szélrohamok söpörtek végig, és a kastély abkikmn vigasztalmiul doboltak az esőcseppek. Az öregúr, az ötvenmilliós birodalom valószínűleg legpontosabb tisztviselője, elégedetlenül pillantott a két levéllialomra, mivel az elintézetlen akták tornya nem apadt szándékai szerint. A kézikefével — a császári ereklyetár ma is tiszteletben tartott darabja a szerszám — gondosan lesöpört az íróasztalról néhány porszemet, azután a halk árnyékként megjelenő Ketterlének kiadta az utasítást: Sok elintéznivaló maradt még, holnap ébresszen fél négykor! A komornyik néma meghajlással vette tudomásul a parancsot, bár tudta azt, ainit Schönbrunnban mindenki: Ferenc József számára már minden holnap szerfelett bizonytalan. Dr. Ortner professzoron kívül azonban csak a másik háziorvos ismerte a teljes valóságot, azt, hogy az öreg császárnak már az órái is meg vannak számlálva. Nyilván az ő tájékoztatásuk nyomán j elenik meg Seydl prelátus, hogy a kastély urát a halotti szentségekben részesítse. 1916. november 21-én, 9 óra öt perckor a Habsburg birodídom leghosszabban uralkodó császára a rá jellemző halk, elóTcelő feltűnésmentességgel örökre eltávozik. A gyászos órában összesereglő, szűk körű udvarból egy elegáns tartású fiatalember és a karján megjelenő, sugárzó szépségű asszony tűnik ki. Ha Bécsben is a Síiint Denis-ben dívó szokás lenne honos, őt köszöntené majd a: „Meghalt a király, éljen a király!" kiáltás. Örömre azonban ennél a koronázásnál nincsen semmi ok. Terhesebb örökséget a hét évszázada uralkodó dinasztiában császár még nem vett át, mint a trónra lépő IV. Károly. (Osztrák császárként I. Károly lenne, mi azonban a továbbiakban is magyar királyi címét használjuk.) A király trónhoz vezető útját végzetes és váratlíui sorsfordulatok sora szegélyezi. Három véres tragédia és két tennészetes, de korai ellicdálozás után válik a császári jogíir várományosává. 1867-ben, a kiegyezés évében — mely a Moníirchia lendületes gíizdasági felemelkedésének fontos határköve — már van örököse a trónnak. Az immár magyar királlyá is megkoronázott császár és a bűbájos Wittelsbach Erzsébet frigyéből születő hítnnadík gyennek fiú: Rudolf. A következő évtizedek azon-bím kétségtelenné teszik, hogy az apa és a fiú nézeteit — a Monarchia jövőjére vonatkozóim — egy világ választja el. Míg az öreg császár megfontolt, józan, de merev konzervatívizmussal irányítja birodalmát, fiának baráti köre elsősorban liberális felfogású, de állíunigíizgatás, átfogó történelmi ismeretek és