Haydn emlékére [antikvár]

A zenészvilág 1959-ben ünnepelte meg Haydn József, a nagy osztrák zeneköltő halálának 150. évfordulóját. 1809 tavaszán halt meg a művész, a Napóleon ostromágyúinak tüze alá fogott Bécsben, 77 esztendős korában - s ez a 77 év valóban egész korszakokon ívelt át, Szavojai Jenőtől Napóleonig. Amint-hogy valósággal korszakokon keresztül vezetett az a nevezetes utazása is, amikor - közel 60 esztendős korában - elindult Angliába, hogy ő, Haydn József, az egykori "féljobbágy"-fiú, a nyomorgó bécsi muszikus, majd az Esterházy hercegek udvari zenésze, Bécs, Kismarton és Eszterháza után, a habsburgi Ausztria kialvó főnemesi rezideniái után, megláthassa végre az akkori világ leghatalmasabb városát, a felébredő polgári metropolist, Londont. De a világsiker, amely öregkorát megkoszorúzta, a népszerűség, amely a Teremtés és az Évszakok szerzőjét, a klasszikus szimfónia s a klasszikus vonósnégyes megalkotóját kürölvette, épp annak az újnak, annak a páratlan egységnek szólott, amely a zeneköltő művészetében összefogta a köznép, a falu, az utca, a kisváros legegyszerűbb hangját a legmabasabbrendű művészet komolyságával és ékesszólásával, az osztrák és magyar tanyák dallamát Bécs, London, a nagyvilág hatalmas lélegzetével. Büszke polgári öntudat, bátor humanitás tükröződött ezekben a művekben - az egykori parasztfiú rátalált egy új világ, egy új évszázad hangjára, s az új évszázad felismerte bennük önmagát.