Herend [antikvár]

Magyarország, amely Mátyás király uralkodása (1443-1490) idején Európa egyik legfejlettebb és kultúrájában is élenjáró hatalma volt, a török százötvenéves uralma (1541-1699) következtében olyan súlyos károkat szenvedett, amelyek évszázadokkal visszavetették mind gazdaságát, mind társadalmát. Csak a tizenkilencedik század elején indult meg a polgárosodás; a városi és az árutermelő ipari fejlődés. Jellemző elmaradottságunkra, hogy ezt a folyamatot is az értelmiségi életformát élő - elsősorban jogász végzettségű és a hivatalnoki apparátusban tevékenykedő - kisnemesi réteg indította el néhány európai látókörű arisztokrata vezetésével. Reprezentánsként két nevet említenék csupán: Széchenyi Istvánt (1791-1860), aki - sok nagy jelentőségű kezdeményezése mellett - először fogalmazta meg a hitelrendszer gazdasági szükségességét; illetve Kossuth Lajost (1802-1894), aki az ország nagy formátumú közgondolkodójából az országgyűléseken vált a közvéleményt befolyásoló értelmiség politikai vezéralakjává. Azokkal a változásokkal, amelyeket tevékenységükkel szorgalmaztak, összekapcsolódik a magyar ipar elindítása. Felismerték ugyanis, hogy az ország felemelkedésének a gazdaság átalakítása a feltétele, mivel a gazdaság elmaradottságáért a kora középkori termelési és társadalmi viszonyokat konzerváló latifundiumrendszer a felelős. A jobbágyság felszabadítása, a nagybirtokokon a fejlett mezőgazdasági módszerek meghonosítása, a gyáripar - s vele a kereskedelem és a pénzügy - kibontakoztatása nemcsak része, hanem feltétele is a nemzeti felemelkedésnek, sőt a nemzeü önállóság megteremtésének, mert akkor még Magyarország a Habsburg Monarchia tartománya volt. (A Habsburg császár volt Magyarország királya). Ezzel a háttérrel magyarázhatók a honi iparpártolás nagy jelentőségű kezdeményezései. Az a mozgalom, hogy csak magyar árukat vásároljanak. Illetve 1840-ben az immár eredményekkel is büszkélkedő magyar ipar első seregszemléje, az Iparműkiállítás. Herend - a magyar porcelángyártás - is ennek a folyamatnak a részeként született. Természetesen nem a semmiből lépett elő a hazai kerámiaipar. A feudalizmus fentebb említett restaurációja következtében népművészetként igen jelentős fazekasipar fejlődött ki a tizenhetedik-tizennyolcadik században. Főleg az Alföldön, az ország keleti sík területén találunk önálló stílusjegyekkel rendelkező fazekas-központokat, de a Dunántúlon is sok faluban - például Herend környékén - működtek fazekasok, akik céhekbe tömörültek és a vásárokon árusították termékeiket. Ez a népi fazekasság egészen a közelmúltig fennmaradt, minthogy a gyári fejlődés későn indult meg, s az onnan kikerülő termékek a parasztság széles rétegei számára megfizethetetlenek voltak. Akkor hanyatlik le, amikor a