Honismeret 2001/5. [antikvár]

A népiskola dicsérete* A magyarországi népiskolák történetével foglalkozó szakemberek szerencsés helyzetben vannak: igen gazdag a népiskolatörténeti szakirodalom, amely az elmúlt száz esztendő alatt halmozódott fel. S szerencsés azért is, mert rendelkezésükre áll egy alapvető mű. Kanyar József munkája: A dél-dunántúli népiskolák története 1770-1868 között. Alapmű ez, mert egy kiterjedt régió népoktatás-történetét mutatja be, a legteljesebb alapossággal, részletességgel, mélységgel. S alapmű azért is, mert minta, etalon: hogyan kell feldolgozni, megüni népiskoláink történetét, mi annak az anyaga, mi a módszertana, melyek egyéb elméleti, gyakorlati kutatási, értelmezési és elemzési problémái. Minta, példa volt ez a kötet mindannyiunk számára annak idején, minta és példa a mai kutatók számára is. Bárcsak mindegyik magyar megye vagy régió megíratta volna ugyanígy a maga nép-iskolatörténetét! Ez a vaskos kötet a Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, tárgyilagos, tudományos mű. Mennyire másként beszél Kanyar József a népiskoláról tavaly kiadott önéletrajzi kötetében! Ebben is tárgyilagos, de mennyire átfűti hangját az emlékezés, milyen bensőséges, milyen emberi, milyen mély érzelmekkel teli a szava, amikor a kaposmérői népiskoláról beszél, ahol maga ismerkedett az olvasással, írással, számolással, a műveltség tágabb tájaival az 1920-as években. S milyen nagy szeretettel beszél Varga Pál tanító úrról, akmek keze alatt formálódott tudása, jelleme, világképe a népiskola osztályaiban! Kanyar József kötetei - objektív és szubjektív oldalról egyaránt - hiteles tanúságételek arról, hogy milyen fontos szerepe volt a népiskoláknak a magyar művelődés távolabbi és közelebbi múltjában. » Tudjuk, hogy a népiskolákról szóló első hivatalos rendelkezést a neves humanista. Oláh Miklós esztergomi érsek elnöklete alatt 1560-ban Nagyszombatban ülésező zsinaton hirdették ki. A népiskolák első nagy korszaka a XVII-XVIH. század volt; a következő 1777-től, a Ratio Educationistól 186B-ig, Eötvös népoktatási törvényéig tartott. Majd a harmadik, a zárókorszak 1868-tól 1948-ig, az általános iskola megszervezéséig. Népiskola - ez volt a neve. Vagy így: elemi népiskola. Vagy önmagában: elemi iskola. Mind ugyanazt jelentette. Ez az iskolatípus igen fontos intézmény volt népürüc több évszázados művelődésében. Ezért szeretném most a népiskola dicséretét mondani, történetének elsősorban harmadik korszakára, az 1868-1948 közötti időszakra összpontosítva. Jól tudom, hogy sok kritika érte saját korában is, később is az egykori népiskolát, a népiskola tarűtóját szakcikkekben, publicisztikában, regényben, színdarabban, filmen. De azt hiszem, az iskola - mint intézmény, amíg csak létezik - mindig kritika tárgya lesz, ez lényegéből fakad. Mégis, engedtessék meg nekem, hogy itt és most a népiskola laudációját mondjam. Idealizált a kép - jól tudom -, de éppen így ad gondolatokat az iskola mint intézmény időtlen lényegéről. » Mit köszörüietünk a népiskolának? A népiskola - ne lepődjimk meg a furcsa szókapcsolaton - „népet épített". Hogyan értem ezt? A falusi, a községi, a kis- és nagyvárosi népiskolában együtt ültek a társadalom különböző rétegeiből származó gyermekek, fiatalok, leszámítva egy egészen szűk réteget, amelynek családjaiban magántarutók oktatták a gyermekeket az elemi ismeretekre. A magyar népesség 6-15 év közötti gyermekei, fiataljai, fiúk és leányok nagy része éveken át a népiskola tanulója volt, annak padjaiban egymás mellett ült minden rendű, rangú honpolgár gyermeke. Elhangzott 2001. május 2-án Kaposváron, dr. Kanyar József 85. születésnapja alkahnából rendezett tudományos tanácskozáson. (Szerk.)