Hortobágy [antikvár]

"Egy ismeretlen sziget a szárazföldön. Sziget, mert körül van véve a civilizált világ tengere által: Partjai népes városok, tanyákkal megrakott, jól mívelt gabonaosztó földek, dohánytelepek, ültetett erdők, kertek; maga pedig egy ősi puszta, amit ekevas föl nem hasogatott soha. Ismeretlennek is méltán nevezhetem, mert akik híre miatt ide jönnek mulatni, mind ott telepszenek meg a hortobágyi vendéglőben, onnan visszatérnek; az évenkénti nagy marhavásárt is ott tartják meg a Hortobágy-parti nagyhíd előtti síkságon; de bele a puszta végtelen útvesztőjébe ritkán vetődik el valaki; jártas kalauz nélkül meg se is próbálja." Így vall Jókai Mór erről az elsőre egyhangúnak és sivárnak tűnő színes világról a Magyarhon szépségei című könyvében. Azóta sokat változott ez a vidék is, de egyes részei máig megmaradtak érintetlen szigetnek. Itt még van töretlen látóhatár és ha figyelemmel, szeretettel közelítünk ehhez a "sivár" tájhoz, szép lassan feltárja titkait, de csak mindig annyit, amennyit ő akar. Az eltévedt turistát még érheti meglepetés, amikor szinte a semmiből rátör egy pusztai vihar. De mint sok minden, ezek a viharok is hirtelen jönnek, és gyorsan tovatűnnek, hihetetlen fényjátékot hagyva maguk után. Gyorsan változó, mégis állandó táj ez, és ez a kettősség folyamatosan ott lebeg a pusztai szelek szárnyán, hordozva titkokat, régi történeteket és egyre több emléket.