Hőseink nyomában [antikvár]

A SZERKESZTŐ ELŐSZAVA Magyarország geostratégiai helyzetéből adódóan nem kerülhette el az elmúlt évszázadok fegyveres összecsapásait. Elég esupán a XX. századra gondolnunk, a világháborúk szörnyű vérengzéseire, amelyek során több százezer magyar katona vesztette életét, jelentős részük az ország határain kívül. Hazánk jelenlegi területén is több tízezer honvéd és idegen haderő katonája nyugszik, jelentős részük napjainkig ismeretlen helyen, jeltelen sírban. Ezek a katonák hazájuk törvényeinek engedelmeskedve, a felsőbb utasításokat végrehajtva áldozták fel a legértékesebbet, amit adhattak: az életüket. Elsősorban ezért jár nekik a méltó sírhely, a végső búesú megadása. Eme nemes cél megvalósítását szolgálja egy több tudományág együttműködését összekapcsoló, eredményeit egyesítve összegző (multidiszeiplináris) irányzat, ami elsődlegesen a had- és történelemtudomány; a régészet és az antropológia módszereit alkalmazza. Ez a hazánkban is egyre ismertebbé váló, hadirégészethez köthető hadisírkutatás. Legfontosabb feladatai közé a következők tartoznak: a hadisírok helyszíneinek meghatározása, számbavétele; háborús sírok feltárása esetén a szakszerű eljárás levezetése, az adatok rögzítése, elemzése és az azokból való következtetések, tapasztalatok levonása; az agnoszkálás, azaz a személyazonosítás; valamint a végső búcsúztatás ügyének elősegítése. A hadisírkutatás a nemzetközi szakirodalomban már több évtizedes múltra tekint vissza, ami Magyarországon még a kezdeténél tart. Ennek egyik legfőbb oka, hogy egészen 2010-ig a magyar háborús nyughelyek védelme nem volt szabályozva, a hadisírkutatás egységes eljárása pedig még jelenleg is kidolgozás alatt áll idehaza. Egészen a közelmúltig, amikor talajkitermelő munka közben, tervszerűen vagy véletlenszerűen háborús áldozatok esontmaradványai kerültek elő, a legtöbb esetben nem megfelelő szakemberek végezték el a sírfeltárást, a megfigyelhető jelenségeket nem rögzítették, nem végeztek el antropológiai vagy muzeológiai vizsgálatokat. Ezáltal a személyazonosítás és a történetírás szempontjából is értékes nyomok semmisül (het) tek meg. Az elmúlt néhány