Hosszú az az út [antikvár]

Részlet: Hallottad-e zord téli nappalon,- mikor a fog és szív összeszorul, mikor az ablakokra jégvirágot fest a legnagyobb mester, a természet,- hallottad-e dalolni az énekes pacsirtát? Én hallottam. És szívemet a felcsendülő dallam, mint a simogató lágy hullám ölelte át. Nyugtalan lelkemben a harcos mindennapok mély barázdáit simára boronálta. Lebegtem, szálltam és szárnyaltam a hangok hullámhosszán. Csak néztem, hallgattam és csodáltam őt. Őt az Isteni tehetséggel megáldott Primadonnát. Mindig is csodálattal figyeltem azokat az embereket, akiket tehetséggel áldott meg az ég, és tehetségüket kamatoztatták, korukra fittyethányva, fiatalosan öltözködtek, gondolkodtak, mintha dacolnának az idővel. Sokat meditáltam, vajon mi segítheti őket fiatalságuk megőrzésében? Talán az, hogy játszani tudják az életet? Hogy nem veszik tragikusnak, megoldhatatlannak a problémákat és elfogadják a mindennapos harcot, amely valójában egy színjáték, melynek ők a főszereplői?! Ezeknek az embereknek nemcsak a küllemük, de a lelkük is fiatal. Lángolni tudnak az újért, a szépért, az értelmesért, dacolni tudnak a gonosszal, és szívükben rengeteg a szeretet, a megbocsátás. Béke van a lelkükben. Békében vannak mindenkivel, emberrel és természettel. Ilyen az én énekes pacsirtám, és szívbéli barátnőm, Balla Ica, Ica néni, a győriek első női díszpolgára, örökös primadonnája és mindenki Icukája. Megjelenése üdén fiatalos, öltözködése kifinomult ízlésre vall, arca még most is sima bársonyos, alig látszik rajta az idő, a munkával töltött sok-sok év. Alakja, bokája most is irigylésre méltó még a fiatalok körében is. Művészlakásában kerestem fel, hogy elmesélje élete fontos eseményeit a nagyérdemű közönségnek, akiket világéletében becsült, tisztelt és szeretett. Emeleti, egyszobás, takaros kis lakásába néhány lépcső vezet fel. A falat színházi események megörökített pillanatai díszítik. Ez az épület, mint annyi másik Győrben, az ódon város régmúltjának hangulatát idézi fel bennem. 2.