Intézménymimika 2. [antikvár]

Részlet a könyvből: "Bevezető Ez nem reprezentatív fotóalbum. Nemcsak azért nem az, mert a felvételeket többnyire amatőrök készítették és egy részük gyenge minőségű, hanem azért sem, mert amit ábrázolnak az nem mindig büszkélkedni való. (Bár persze vannak a bemutatottak közt olyan látványok is, amelyek bármilyen összehasonlításban megállnák a helyüket.) De nem kell a negatív példák miatt sem szégyenkezni - sem a két megyének, amely elé az összeállítás tükröt tart, sem az egyes települések lakóinak, sem a magukra ismerő intézmények dolgozóinak. Nem kell szégyenkezniök, hiszen az összeállítás példaanyaga országos, esetenként társadalmi rendszer-specifikus jellemzőket mutat be, amelyek - többek között - e két megyében is jelen vannak, de (néhány helyi különösségtől eltekintve) egyáltalán nem csak itt vannak jelen. És a negatívumok túlnyomó részéért elsősorban nem is az adott falu vagy az adott intézmény irányítói, működtetői felelősek. A szegénység, az elmaradottság, a fortélyos félelem ellen mindig lehet tenni - s aki nem tesz ellenük, felelős fennmaradásukban -, ám ezen jelenségekért mégsem azokat kell elsősorban elmarasztalni, akiket e szegénység, elmaradottság, félelem stb. következményei sújtanak." Bevezető Egy ország vizuális kultúrájának alakulásában meghatározó szerepet töltenek be a közintézmények által közvetített vizuális üzenetek. Bár az egyes emberek vizualitáshoz való viszonyának alakulása kevésbé függ az erre szakosodott kulturális intézmények erőfeszítéseitől, mint azt az aufklárista elképzelések feltételezik; és az intézmények látványánál minden bizonnyal erősebb hatást gyakorol erre a család és a különböző referencia-csoportok hatása; a film, a televízió és a számítógépes univerzum látványvilága, illetve a mindennapi élet (az utcák, a kirakatok) vizuális ingeráradata, de kétségkívül - s nem elsősorban szándékolt hatásaikkal, hanem a nem tudatos mintakövetés érzelmekkel átszínezett mezőjében - formálják a vizuális kultúrát a különböző közintézmények látványegyüttesei is. Elsősorban az intézmények tekintélyén keresztül: aminek tekintélye, presztízse van, az többnyire utánzásra késztet, hiszen minden ilyen mintakövetéssel az ember a saját presztízsét is igyekszik emelni, hozzáigazítani ahhoz, aminek már elismert presztízse van. De hatnak ezek az intézmények az egyszerű (mindennapos) érintkezésen keresztül is: az ember mindenütt, ahol megfordul, kaphat ötleteket a maga környezetének érdekesebbé-kellemesebbé tételéhez. És bár az imént azt hangsúlyoztuk, hogy a kulturális intézmények korántsem gyakorolnak akkora befolyást minderre, amekkorát szeretnének, de mivel ezeket eleve a kultúraközvetítés intézményeinek tekintik, ennélfogva az önkéntes mintakövetés (legalábbis, amikor szándékosan „kulturális mintát akar elsajátítani", s persze még inkább, amikor az emberben nem is tudatosodik a rá gyakorolt hatás) azért mindenképpen nagyobb arányban igazodik az ezekben az intézményekben megjelenő mintákhoz. Ilyen szempontból tehát a vizuális kultúra alakulása tekintetében mindenképpen figyelmet érdemelnek a szűkebb értelemben vett kultúraközvetítő intézmények: mint az óvoda, iskola, a művelődési ház, a színház, a múzeum, a mozi, a könyvtár; illetve (tágabb értelemben) azok a tekintélyközpontok, amelyeknek kulturális céljaik is vannak: polgármesteri-önkormányzati hivatalok, pártházak, templomok; illetve az életmódkultúra fontos színtereiként és alakítóiként a vendéglátóipari intézmények.