Isten oltalmazó kezében [antikvár]

ELŐSZÓ AZ OLVASÓKHOZíme, én parányi vagyok, mit feleljek Néked?Kezemet a szájamra teszem." (Jób 39,31)Különös mondat ez a Szentírásban, egy különös ember, különös helyzetében elmondott vallomása, sóhajtása. Jób így szól az élő Istenhez: parányi vagyok kezemet a számra teszem", azaz nem mondok semmit, hallgatok. Nem mondok semmit, mert nem mondhatok semmit, hisz olyan hatalmas az Úr, olyan óriási a különbség ember és Isten között, hogy amikor Jób parányinak minősíti magát, ezekkel a szavakkal még megközelítőleg sem fejezi ki azt, hogy valójában milyen semmi vagyok én az Istenhez képest. Hogyan is lehetne bátorságom nekem ahhoz, hogy az élő Isten mellett, vagy vele szemben egyáltalán valamit is mondjak. Hogyan szólalhatnék meg, hiszen itt az én életemben mindent az Isten cselekszik - mondja ezt Jób akkor, amikor még nyomorult, amikor az Isten áldásainak a legkisebb jelét sem láthatnánk az életén, hiszen beteg, vagyontalan, sokszorosan gyermektelen, a felesége is a halálát kívánná már. S ebben a kétségbeejtő helyzetben Jób Isten megőrző kegyelméről, szeretetéről, hatalmáról, gondoskodásáról tesz bizonyságot, amikor azt mondja, hogy csendben leszek előtted Uram, nem én akarom megmondani, mit tegyél, Rád bízom magam teljesen.Ezek a gondolatok jutottak eszembe miközben beleolvastam e könyvbe, mely a Pestszentlőrinc Kossuth téri Református Egyházközség megalapításának századik évfordulója alkalmából lát napvilágot Isten végtelen kegyelméből. Ez egy történeti áttekintés gyülekezetünk százesztendős múltjáról, a kezdetektől napjainkig minden fontosabb esemény, a történelmi háttér, a körülöttünk zajló - sokszor viharos - események és ezek hatása a gyülekezet életére helyet kapnak benne. Mindezek felett pedig ott ragyog a minket minden körülmények között őrző szeretet, hiszen itt nem az emberi igyekezet,