IX. Madách Szimpózium [antikvár]

BevezetésHölgyeim és Uraim, kedves kolleginák és kollégák, tisztelt vendégeink! Valamennyien pályát tévesztettünk: a Madách család hagyományaihoz híven nekünk is jogot kellett volna végeznünk, mielőtt egyáltalán bármibe is belekezdünk. Magam is - jóllehet őseim legalább három nemzedékre visszamenően ezt a pályát választották, s így értelemszerűen apám is erre ösztönzött - elmulasztottam ezt a fontos, sőt valójában nélkülözhetetlen előtanulmányt.Mindezt annak bevezetőjéül szántam, hogy miért is kell alapszabályunkat folyamatosan módosítanunk ahhoz, hogy egyáltalán életben maradjunk. Csaknem egy és háromnegyed évig tartott, amíg közhasznú szervezetté válhattunk. Kérdéses persze, hogy a jog mégoly alapos ismerete elegendő-e a mögöttes működési mechanizmusok átlátásához. Amikor tavaly decemberben ügyvédnőnkkel, dr. Kovács Kornéliával a Fővárosi Bíróságon jártunk, mindketten elképedtünk azon, hogy hány helyen kell alapszabályunk megfogalmazásán változtatnunk ahhoz, hogy esélyünk legyen annak elfogadására. Néhány évvel ezelőtt az ilyesmi egyszerűen ment. Mi történhetett időközben? Mint rendesen, nem a jog változott meg, csak a joggyakorlat. Pártok és társadalmi szervezetek (pl. Magyarok Világszövetsége) vitték belső ügyeiket jobb híján a bíróságok elé. Nemcsak az esetek nagy száma, de az eldönthetetlennek látszó dilemmák is arra késztethették pl. a Fővárosi Főügyészséget, hogy alaposabban ellenőrizze: minden a legapróbb részletekig szabályozva van-e, éspedig nem a társaság működésének szempontjából (hiszen ez már valóban a társaságok belügye), hanem vitás esetekben a bírósági döntések egyszerű és gyors meghozatala szempontjából. Nem untatom Önöket a részletekkel, hiszen a Nagy Csatlakozásig néhány alapszabály-módosítást még bizonyára megélünk.Azt azonban feltétlenül szükségesnek tartom elmondani, hogy mi értelme van mindennek. Az uniós csatlakozást nem véletlenül említettem az imént. Mindenki az előtte haladókat igyekszik követni, így aztán abban a térségben, ahol mi élünk, fel sem merül a kérdés: vajon az elsők tudják-e, hogy hová tartanak? A nonprofit szervezetek túlnyomó9