Jubileumi évkönyv 1952-1992 [antikvár]

Kedves Olvasó! Kiadványunk összeállítására több indíték is sarkallt bennünket. Az első természetesen - ami már a címlapból is kitűnik - az évforduló aktualitása 40 éves városunk könyvtára. 40 év nem nagy idő ahhoz a tényhez képest, hogy a legrégebbi könyvtárakat jóval időszámításunk kezdete előtt hozták létre. Ninivében Asszurbanipál király (i.e. 668-626) már tudatosan törekedett arra, hogy országa irodalmát összegyűjtse. A gyűjtés eredménye 20.000 körüli ékírásos agyagtábla, melyet a múlt század közepén tártak föl, és tették a bennük rejlő információkat használhatóvá az utókor számára. Az ókor legnagyobb könyvtára a Ptolemaiosz alapította alexandriai könyvtár az i.e. III. századtól i.sz. 391 -ig állt fenn, egyes adatok szerint több százezer papírusztekercsen őrizte a múlt emlékeit. A könyvtárak történetét követve szembetűnnek olyan forradalminak mondható változások, mint például a papír feltalálása és alkalmazása, a könyvnyomtatás elterjedése. A technika folyamatos fejlődése következtében ma már elképzelhetetlenül nagy mennyiségben képes az emberiség előállítani hagyományos (könyv és egyéb nyomtatott) és nem hagyományos (hanglemez, hangszalag, mikrofilm, videó és a számítógéppel olvasható lemezek) dokumentumokat. Az idők során nem csupán a technika fejlődik, hanem a társadalmi változások vonzataként a könyvtárak szerepe is módosul. Az évezredekkel ezelőtti könyvtárak nem voltak hozzáférhetőek a hétköznapi emberek számára, a templomokban őrizték a könyveket, s mint különleges kincset, Istennek ajánlották. Az ókori demokráciákban már törekedtek arra, hogy minél több polgár részesülhessen a tudás hatalmából (Rómában a IV. században 28 könyvtár működött). A középkor megint elválasztotta egymástól az átlagembert és a könyvtárat. Az írást szinte csak a papok ismerték, a kolostorok falai zárták el a könyveket a külvilágtól. Elzárták, de őrizték is egyben. A legtöbb vallási rend előírta, hogy a kolostorokban könyvtárat kell fenntartani.