Jubileumi tudományos ülésszak 1. (töredék) [antikvár]

ELŐSZÓJelen könyv arra tesz kísérletet, hogy tárgyakat és elméleti megközelítési módokat ötvözzön, amelyek rendszerint viszonylag szigorúan elkülönülnek, vagy akár egymást kizárónak tűnnek. Az antropológia" - eltekintve régóta problematikussá vált brit-amerikai, néprajzi irányzatától - tudományos diszciplínaként nem létezik. Az ember lényege nem meghatározható. A modern, mondhatni kemény" média- és rendszerelméleti megközelítési módok perdöntően bizonyították, hogy ez lehetetlen. Ami bármikor is az ember lényegének tűnik, ezek szerint csak olyan hatások, illetve szemantikák, amelyeket a médiatechnológiák és szociális vagy akár nyelvi különbségtételek hoznak létre.Ugyanakkor még ilyen szigorú feltételek mellett sem szakadt meg annak keresése, ami, ha nem is az ember lényegét jelenti, de mégis történelem feletti, legalább strukturális formában visszatérő tapasztalati és viselkedési irányokat jelez. Bárhol diagnosztizáljuk is ezeket, történelmileg, kulturálisan modalizáltnak tűnnek, de nem determináltnak. Azok a viták, amelyek a civilizációs folyamatokról, a törzstörténeü, erőszakot hangsúlyozó archaikumról, az aktuális funkcióval rendelkező archaizmusokról (Deleuze) mostanában folynak (a szociológiában is), épp erről tesznek érzékletes és nyugtalanító tanúbizonyságot. Tudománytörténetileg, legalábbis a német nyelvterületen, a historizálás és a struktűraisméüés kettősége az antropológia" fogalmának szinte már automatikus (filozófiai, történeti, politikai, biológiai, kulturális, irodalmi) kibővülésében csapódott le. Az általános kultúraelméleti értekezések visszásak. Többnyire kultúrakritikába vagy akár kultúrapesszimizmusba torkollnak. Jelen könyv célkitűzése éppen ezért a médiumokra", pontosabban kiváltképp azokra a médiakonfigurációkra irányul, amelyekben a kulturális irányok, ha korlátozott mértékben is, de remélhetőleg határozott alakot öltenek.Könyvem tehát így figyelembe veszi egyrészt az antropológia-fogalmakhoz való ragaszkodásban és ezek állandó bővülésében átütő impulzust, másrészt egy rendkívül heterogén, összességében mégis megkerülheteden médiavita" szimptomatikus értékét. Tiszteli mindkét oldal elméleti származásvonalát, de nem követi - gyakran fogalmi kirekesztő mechanizmusokként vagy kulturális egysíkúsodásként ható - beszűkítéseiket. Ez az irodalomelméletre is érvényes, melynek forrásvidékéről a szerző származik.