Karcag - Kántor Sándor fazekasház [antikvár]

A Nagykunság nevében is őrzi, hogy más népelem megtelepedésére szolgált a magyar Alföldön. A hozzá tartozó települések - Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Túrkeve, Kunhegyes, Kunmadaras - mind nagy határú, korábban jelentős állattartást folytató kisebb-nagyobb mezővárosok voltak, amelyek a hódoltság után váltották fel a sűrűbb településszerkezetet. 1223-ban a mongol hadsereg súlyos csapást mért az orosz és kun fejedelemség egyesített hadára, majd a kun birodalmat 1238-ban végleg elfoglalta. A kunok egy része a mongoloknak behódolt, másik részük Kötöny király vezetésével IV. Bélához fordult, hogy népével együtt országába fogadja be. IV. Béla a kunokat Magyarországon szétszórtan, a királyi birtokokon telepítette le. Az eltérő életmódú, vándorló nomád állattartó kunok nagy kárt okoztak a már megtelepült magyarok szántóföldjein. Rövid idő alatt nagy ellentét alakult ki a magyarok és kunok között, amelyet 1241-ben még tovább mélyített, hogy az országot megtámadó mongol hadseregben kun segédharcosok is harcoltak. A magyar főurak a betelepült kunokat kémeknek tartották, királyukat meggyilkoltatták. A kunok állataikat magukkal hajtva öltek, gyilkoltak, falvakat égettek fel, miközben elhagyták az országot. A mongol veszedelem elmúltával, IV. Béla hívására jelentek meg ismét az országban, ahol egy tömbben, az elnéptelenedett alföldi részeken telepítette le őket a király. A Nagykunságot az Olas nemzetség szállta meg. Állandó szálláshellyel hosszabb ideig ezután sem rendelkeztek, keleti viseletüket, szokásaikat és pogány vallásukat hosszabb ideig megőrizték. Nomád állattartással foglalkoztak. A király a kunokkal való szövetség elmélyítéséül fiának, Istvánnak Kun Erzsébet személyében - a meggyilkolt Kötöny lánya - kun nőt kért feleségül.