Kibéd és egyháza [antikvár]

Bevezető gondolatok E kiadványnak kettős célja van. Egyik: rögzíteni a mükat. Megmenteni, amit még meg lehet az ó'sökkel kapcsolatosan, amíg mindent el nem mos a múlt emlékeiből az egyre nagyobb gyorsasággal robogó új élet árja. De célunk nemcsak a történelmi múltunk eseményeinek, harcainak, sikereinek és kudarcainak a konzerválása, hanem főleg az építés. Lelki és szellemi gazdagítás, mert múltunk drága erőforrás és őseink hite, helytállása építőleg hat, „amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg hogy reménységünk legyen!" (Róm. 15:4). Tanulságunkra, épülésünkre, áldásunkra van a múltismeret. Minél messzebbről ismerjük múltunkat, annál jobban megértjük a jelent, s annál biztosabban lendülünk és sikeresebben menetelünk egy boldogabb jövendő felé. Ha megvilágosodik lelki szemeink előtt az a szenvedésteljes küzdelem, amit az ősök vívtak a természettel, hogy Kibéd határát a vadonból kuitúrterületté alakítsák, az a sok veríték és vér, amit a megszámlálhatatlan ellenséggel harcolva hullattak a megélhetésért, a megmaradásért, sokkal több energiával tudjuk felvenni a küzdelmet a mai élet nehézségeivel szemben is. Ha az ősök olyan irtóztató veszedelmeket, felmérhetetlen nyomorúságot át tudtak vészelni, erős vigasztalás és biztatás számunkra, hogy a jelen nemzedéke erősen és mozdíthatatlanul helyt áll és így jó reménységgel tekinthet a holnap felé. A kiadvány írásánál nagy nehézséget jelentett a történeti forrásanyag hiányos volta. A telepedés utáni 300 esztendőről szinte semmi írásos adat nem található. Ennek egyik oka, hogy a székely közigazgatás hosszú ideig semmiféle rendelkezést, parancsot, megállapodást nem rögzített írásban. A szászok előrelátóbbak voltak. Kivéve a 6-8-10 falu egyetlen papját, senki nem volt írástudó és ezért a köz- vagy magánügyletek intézése élőszóban történt. Az írásbeliség felbukkanását a XVI. század közepére tehetjük, amikor a bir-tokkobzások, adományozások, fellebbezések, stb. révén elindul az oklevélgyártás folyamata. Ezeknek is azonban csak a töredéke maradt meg a faluban, mert úgy az egyházi levéltár mint a családi iratok 99%-a a faszerkezetű, szalmatetős házak gyúlékonysága és a régi idők gyakori ellenséges dúlásai, gyújtogatása, vagy közönséges tűzvész miatt megsemmisültek. (1643;1709;1815; stb.) Ezért vagyok kénytelen néha a néphagyományra, vagy feltételezésekre alapozni. Több esetben a környék, vagy Marosszék helyzetének ismerete alapján próbálok Kibédre vonatkozólag is egyes tényeket megállapítani. A 3