Kisar község története [antikvár]

Előszó Meglett férfiember létemre bevallom elfogultságomat szülőföldem iránt. Kisarhoz kötődő vonzalmam sokféleképpen meg lehet magyarázni. Gyermekkori emlékek, a nagymamám kedves meséi, nagyapám ízes dalai összetorlódnak bennem, amik álmaimban egyre gyakrabban térnek vissza. Visszajárok testben, lélekben. Kötelességet érzek szülőfalum iránt. Egy kis szatmári település iránt, ami nem adott tudósokat, híres embereket, testben, lélekben számomra mégis nagyon kedves, s valami belső indíttatást érzek történetének megírására. Az apró események és örömök, az apró dicsőségek is dicsőségek. Kopnak az értékes öregek, sírba viszik, (vagy vitték) azt, ami az utókornak érték. Vállalkoztam arra az izgalmas kalandra, hogy találkozzam a múlttal. Mikor utolsó gyűjtőutamra mentem, kimentem a temetőbe, s a kegyelet virágait tettem le becses nagyszüleim sírjára, - akik elindítottak a beregszászi gimnáziumba - s egyben tisztelegtem minden nyugvó ősünk előtt és megköszöntem mindnyájunk nevében a múltat.