Könyvtári évszázad [antikvár]

Részlet: Vásárhely Hunyadi Jánostól kapott mezővárosi kiváltságát / oppidum/ lényegében a török időkben is sikerült megőrizni. A környék elpusztult falvainak népe idefutott a Hód-tó védelmébe, a megszaporodott lakosságú helység szultáni birtok lett, - s bár 1566-ban, a tizenötéves háborúban, meg az 1690-es években kegyetlenül megsarcolták, fölégették egy összegben adózott, elöljárót választhatott, tartósan nem néptelenedett el, az élet, a termelés kontinuitása kimutatható. A visszatért földesúrral szemben az önállóságát minden eszközzel védeni igyekvő, egységes, ekkor még demokratikus parasztközösség óriási határt, 132 ezer holdat vehetett munkába a 18. század elején. Nem települtek vissza a falvak, tanyás gazdálkodás kezdődött, melynek eredményessége majd az 1850-es években a legelők feltörésével csak fokozódik. E sajátos gazdálkodási rendszer az első világháborúig terjedő időszakra, mintegy kétszáz évre biztosította a színmagyar, kálvinista, ellenzéki város általános fejlődését. Az úrbéri rendezés megindítja ugyan, s az örökváltság, meg az 1867-tel fölgyorsuló kapitalista fejlődés kiteljesíti a parasztság differenciálódását, (a 19. század végére ez már éles társadalmi ellentétté válik!), a tanyás mezővárosi rendszernek azonban még ekkor is van tartaléka: a kiegyezéssel megnyílt előtte a monarchia piaca, ahol gabonáját az olcsó orosz és amerikai búza megjelenése idején is el tudta helyezni. A fejlődésről tanúskodik, hogy 1910-ig egyenletesen emelkedik a lakosság száma, s éppen a századforduló nagy építkezései alakítják ki a városmag mai képét, (városház, gimnázium, közkórház, stb.). Ekkor alapítják meg a múzeumot, nyitják meg a könyvtárat, stb.1 Az első világháború idejére ez a rendszer azonban túlélte önmagát. Amint Féja Géza is megjegyzi: „Ennek a városnak a fejlődése már a múlt század második felében végzetes útra tévedt. A hatalmas legelőket feltörték, de az új földekből a gazdák a belső területen fekvő birtokaik arányában részesedtek nagy gazdaréteg keletkezett a szegénység szaporodott."2 Tőkeképződés nem ment, nem mehetett végbe, a város nem iparosodott, ellenzékisége miatt különben is gyanús volt, ezért állami beruházást sem kapott. (Igaz, ezt a várost vezető nagygazdaréteg sem igényelte, szüksége volt olcsó munkaerőre.) Demográfiai pangás, majd hanyatlás következett, - Vásárhelyen a két világháború között az anyagi és szellemi nyomorúság vege- 1 Szeremlei Sámuel: Hódmezővásárhely története I-V. Bp., Hódmezővásárhely, 1901-1913. + Erdei Ferenc: Hódmezővásárhely. In. Város és vidéke. Bp. 1971. 181-238.p. 2 Féja Géza: Vásárhelyi vallomás. = Csongrád Megyei Hírlap, 1967.okt.2.12.p. (Ezután CSm.H.) 9