Körmendi és Sarusi szabadcsapat [antikvár]

Levél Előszó helyett Drága jó apám (nyugodjék békében) mennyit emlegette Körmendi Lajost meg Sarusi iVlihályt! A két anyaországi kedvence volt a karcagi meg a csabai író, ahogy ő mondta, a két belevaló tiszántúli levente. Bevallom, az is tetszett neki, hogy Körmendiben állítólag egy kis német, Sarusi ereiben valami román és cseh vér is csörgedezik, hogy származásukat vállalva legyenek azok, akik. Ahogy mi meg egy kicsit oláhok is vagyunk (mondjam, ne, vér szerint szinte színtiszta olájok), hogy - tisztelve a tisztességes románokat, németeket, cseheket, mindenféléket - annál jobb magyarok lehessünk Zarándban. Már éppen arra készült, hogy megírja véleményét róluk az Ez a Hét című budai hetilapban, ahol 'Kurta Miska Zaránd vármegyéből' aláírással rendre megjelentették úti leveleit, amikor a Megváltó magához szólította. Mely magához szólítás amúgy elég különös módon történt. Ő maga Párizsban tanyázott, amikor hírét vette: a Magyarzaránd és Tótzaránd közti részen lévő csapszék előtt elhaladó, a másik csapszékből hazafelé tartó utolsó helybéli kommunistára rátámadt és agyonverte őt Zaránd utolsó, éppen ott tobzódó (véletlenül szintén részeg) vasgárdistája. A gyilkos maga is halálos sebet kapott a verekedésben. Minderről tudomást szerezve hirtelen fölindulásában megállhatott édesapám szíve a Szajna-parti padlásszobájában. Persze, hogy fölmerült bennünk idehaza: apámat a román titkosrendőrség tette el láb alól! De hát hogy mertünk volna utánajárni. A gyilkosság részleteit sem firtatta senki, a dák zsandárok nem foglalkoztak vele.