Kossuth Lajos halála és temetése [antikvár]

Részlet a kötetből:Kossuth Lajos meghalt Irta: BRRÓTH FERENC. (1894. március 20.) Elvégeztetett. Az ékesszólás diadalainak, a dicsőséges harcoknak, az idegenek földjén való bujdosásnak, a lemondás keserű napjainak, az évek és a nehéz munka által elgyengitett test kinos vergődésének immár vége van. A férfiú, ki nemzete sorsának intézésében oly kiváló részt tartott kezei között; kinek neve több mint negyven év óta, mint egy magasra fölemelt harci lobogó állott a világ előtt, amely körül táborok csoportosultak, hogy alatta vagy ellene küzdjenek; ki a rég elfeledett magyar névnek újra hirt és becsületet szerzett a földgolyóbis mindkét oldalán; s aki végre Itáliának egy csendes városába visszavonulva, s nemzete sorsának fejlődését onnan is aggódó, szerető gonddal kisérve, lázas sietséggel dolgozott, hogy a nagy küzdelem nyomait be ne lepje az elfeledés pora: örökre lehunyta fáradt szemeit. Nemzeti nagy átalakulásunk harmadik nagy, vezető alakja is elment társai után oda, ahol nincs többé harc, nincs ellentét, mert minden világos, s múlt és jövendő egybefolynak. Alig két évvel ezelőtt, a kilencven éves aggastyánt, születésének évfordulóján, egész nemzetének hálás szeretete kereste föl, hogy örömének, hálájának koszorúját lábaihoz tegye. S ma a nemzet millióinak serege könnybe borult szemmel ismét Turin felé néz, ama kiterített ravatalra. ,,Ha óriás fát dönt ki a vihar, Utána zug-bug a nagy rengeteg: Utánad ugy sir, zokog a magyar.'' Mert egymás után dőlnek ki az őrtállók, a próféták, a bölcsek, a tanácsadók s Te azok között az utolsó valál.