Kötődés az alma materhez [antikvár]

„nem lehet iskolának nagyobb öröme és jutalma, mint mikor a tanítványok ajkán a szív hálája szólal meg" (Németh Sámuel, 1937.) ELŐSZÓ Az egyesület megalakulásának huszadik évfordulójára jelent meg ,A Soproni Evangélikus Líceumi Diákszövetség Emlékkönyve" — mindössze 500példányban. A kötetek gyorsan elfogytak, s ma is féltve őrzött kincse egy-egy tulajdonosnak az akkor megvett vagy időközben megszerzett mii. A könyv bevezető tanulmányát Németh Sámuel líceumi igazgató írta, s benne mintegy huszonöt oldal terjedelemben dolgozta fel a Líceumi Diákszövetség két évtizedének a történetét. Nem is volt igen szükség akkoriban a vázlatos utalásoknál többre, az olvasók jól értették, tudták mire vonatkoznak, mi minden tartozik még mögéjük — hiszen a maguk cselekedeteiről, róluk szóltak az adatok. Később aztán egyre fakultak, homályosodtak nemcsak a korai, hanem az azokat követő esztendők eseményei, tényei is. Sőt, a közelmúlt egy időszakában nem is volt nagyon tanácsos emlékezni rájuk, s főleg nem lehetett azok szellemében szabadon munkálkodni. Csakhogy az a szellem, az az erkölcsi erő, ami a líceumi évek alatt tanárt-diákot összekötött, minden akadály ellenére tovább élt, s ma is megnyilvánul az öregdiákok tetteiben, szándékaiban. A mostani mü egyrészt a tiltás évei ellenére szerves egységet jelentő szakasznak, a 75 évnek a történetét dolgozza fel, állít neki emléket. Másrészt a szerző azt szeretné, ha a szép példák a mai kor diákjai, tanárai számára követendő mintául szolgálnának. A nagyszerű elődök minél teljesebb megismerése céljából „adja át nekik a szót" többször is, idéz gyakrabban az eredeti forrásokból. 3