Közéleti igazmesék [antikvár]

Előszó „Eii nem a szent irodalomnak szánva hurcoltam magamat, hogy jobbra-balra igazodjak, merre az érdek mutogat." (váci mihály) Nagy érdeklődéssel vártam dr Boros Bálint „igaz meséinek" előre jelzett harmadik kötetét, Si Közéleti igazmesék című könyvének megjelenését. A kézirat elolvasása után - mint a szerző életének és munkásságának egyik legközvetlenebb ismerője - megelégedéssel nyugtáztam, hogy e harmadik kötet méltán tekinthető a Millér-parti és Rába-parti igazmesék folytatásának. Nem csupán a szerző személyes tehetségének köszönhetően, hanem a téma megválasztásának alapján is. Ez a kötet követi az előzőek szerkezeti felépítését és stílusát. A több mint ötven leírás, elbeszélés, visz-szaemlékezés, elmélkedés „műfajjá" avatja az „igazmeséket". Az „igazmese" - néhány nyelvész rosszallása ellenére „kötőjel nélkül" - a szerző szándéka szerint egyidőben pillanatfelvétel egy-egy eseményről, erkölcsi és esztétikai kategória, amelyben elsőbbséget élvez a valóság és a hitelesség. Az már a szerző tehetségének köszönhető, hogy előadásmódjában olykor a valóság meseszerűen, a mesei elemek pedig a valóság varázsával hatnak az olvasóra. A közéletiség értelmezése után a szerző fontos előzményként mutatja be a családi közeg szerepét a közéleti irányultságának meghatározásában. Mint minden írásában, ebben is fontosnak tartja a népes családját özvegyen nevelő édesan3^a meghatározó szerepét, aki gyermekével folytatott meghitt beszélge-