Közösség és művészet - A Korunk Galéria története 1973-1986 [antikvár]

KÁNTOR LAJOS iltások és ünnepek között a Korunk galériája Évfordulók múltán, évfordulók előtt - talán valóban itt az ideje, hogy az 1973-ban szinte észrevétlenül, egy kolozsvári folyóiratszerkesztőség képek felaggatására alkalmatlan falai között, az eleinte rögtönzött megnyitóknak és az 1974 januárjában elindított katalógusoknak köszönhetően megszületett Korunk Galériáról szakszerűen beszéljünk. Pontosabban: hogy a szakma beszéljen róla; megpróbálja feltérképezni a „hőskorszaknak", a keményedő romániai diktatúra feltételei közt, tiltások és tiltakozások, kompromisszum és ellenállás hideg-melegében átélt közel másfél évtizednek (1973. március-1986. június) „Galéria"-beli életét. Mert mi, akik benne voltunk, többször is visszapillanthattunk az indulásra, emlékezhettünk a Korunk szerkesztőségi helyiségeibe (a Főtér 4-5. számú műemlékház emeletére, majd a Vármegyeháza egyik tágasabb földszinti termébe) eljött, munkáikat néha száz kilométerekről elhozott művész barátainkra, a szombat déU, hovatovább népes közönség előtt zajló verniszázsokra. Ez a fajta múltidézés persze nem történhetett művészettörténeti igénnyel. A szülök elfogultsága gyermekeik iránt közismert. Sőt az elfogultság nem múlik el nagyapa korban sem - egy más korból, kívülről ítélkezővel itt-ott vitába is szállnánk, még akkor is, ha fölös dicséret éri az apát-anyát és a felnőtt gyermeket. (Például: ha az elemző nagyobb tudatosságot-terv-szerűséget tulajdonít nekünk, vagy nem veszi észre a neoavantgárd szellemiségnek az irodalom mellett a képzőművészetben, főként a grafikában támogatott vonulatát - ami éppen az 1978-as „Szülőföld" tárlaton és a Korunk Galéria Szülőföld című, fekete-fehér mini albumában nyilvánult meg a leglátványosabban.) A 2008-ban készülő, át- és összefoglaló kötet szubjektív bevezetőjére természetesen nem a Korunk Galéria önértékelése hárul, hanem az, hogy az emlékek és dokumentumok alapján felvillantson bizonyos összefüggéseket, kapcsolódásokat - a művelődés- és esetleg a művészettörténeti kutatás számára. Mindenekelőtt a hetvenes évek eleji-közepí Korunk, a folyóirat és a születőben lévő Korunk Galéria szorosabb összetartozására, az átjárásokra kell figyelmeztetni. Azt gondolom, elég az 1974. februári, dupla szám terjedelmű lapra emlékeztetni („Képzőművészet a fórumon") Ziffer Sándor és Tóth László, Nagy Albert és Incze János színes reprodukcióival, 16 oldalnyi fekete-fehér műmelléklettel (Nagy Istvántól, Szolnaytól és Mattis-Teutsch Jánostól Jakobovits Miklósig, Jecza Péterig, Kazinczy Gáborig és Kancsuráig követhető itt bemutatott képzőművészeink nagy csapata); a művészettörténeti tartást pedig a bukaresti Secolul 20 főszerkesztőjének, Dan Háulicának („Művészetünk: nyitott mű"), a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettesének, Solymár Istvánnak („Nemzeti és egyetemes a képzőművészetben"), László Gyulának, Borghida Istvánnak és Dítrói Ervinnek a tanulmányai adták meg; itt volt olvasható Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) Ars planetarisa (Györffi Kálmán fordításában), az idősebbek (Mohi Sándor, Gy. Szabó Béla) mellett néhány pályakezdő erdélyi művész (Kancsura István, Károly Sándor, Kecskés Péter) vallomása, ars poeticája. A Háulicá-írás címé-