Közügy [antikvár]

Az 1989-es rendszerváltás egy tarthatatlan eszme csődjét, embertelen beavatkozásai, alulképzett helytartói és még képzetlenebb, de annál készségesebb kiszolgálói parancsuralmának bukását jelentette. Ami azután következett, arról győzött meg, hogy amíg a cseh politikában a demokrácia visszaállítása és a tulajdonjog visszaszerzése lett a fő cél, addig Szlovákiában az anakronisztikus nemzetállam megalapítása. Már az is ezt a tényt sugallta, hogy ki mindenki szólalhatott és szólalt meg azokban a napokban, úgymond üldözött ellenállóként és a demokrácia híveként. Túllépve az első hetek zűrzavaros napjain úgy véltem, a történelmet mégiscsak a politikusok csinálják, de a történések minőségéről mégsem ők, hanem a kultúra, a nemzet kultúráltsága (kultúrálatlansága) dönt. Látni kellett, hogy az oszd meg és uralkodj elv alkalmazásának első hónapjai után a csehszlovákiai magyarság kimaradt (majdnem) mindenből, s ha ez lehetséges, egy fokkal még bizonytalanabb lett a jövőnk, mint volt. Ami viszont biztosnak tűnt, nemzeti kisebbségünk az új hatalom számára is kínos kolonccá vált, és ha nem lépünk fel nagyon határozottan kisebbségi jogainkért, ellobbanunk, mint a gyertyaláng. Számunkra, szlovákiai magyarok számára az 1989-es változás az eladdig nélkülözött egyenrangúságot, személyi önállóságot, gazdasági önrendelkezést, az öntudatos emberek kinevelésének lehetőségét kellett volna hogy jelentse. És ezáltal a minden nemzeti lét szellemi tartóoszlopának, kultúránknak az önigazgatásból sarjadó gyarapítását. A kultúra egyet jelent: törődni a világgal, az életkörnyezettel, az emberrel, az emberi értékekkel, az értékek létrehozója művelődésével. A mi esetünkben főleg az anyanyelvű művelődés kiszélesítésével. A régi rendszer megbukott, az új meg hibát hibára halmozva igyekezett mindent - a demokrácia leple alatt - az újfajta kézi irányítású nemzetállam érdekeinek alárendelni. Hogy el ne sodorjon az áradat, tennünk kellett valamit. De mit? És kik? Egyetemalapítási kísérletünk prágai kudarcának megismétlődése akár közösségünk önbizalmát is megtiporhatta volna. De, mert sokan vállalták a jó ügy szolgálatát, bár nem zökkenőmentesen, sikerült életrekelteni a hazai magyar felsőoktatás csíráját. Erről szól ez az évkönyv.