Levéltárismertető [antikvár]

Részlet: 1 1.) Az érsekség rövid bemutatása Hazánk két nagy folyója között, a Duna-Tisza közén fekvő főegy-házmegyénket Szent István király alapította, és az elmúlt évezredben Magyarország rangos - Esztergom után a második - egyházi méltóságaként vált közismertté. A tekintélyes kor ellenére az érsekség Kalocsán őrzött iratanyaga szinte teljes egészében az utóbbi három évszázad emléke. Ennek oka, hogy a törökkor jelentős törést és nagy változásokat hozott az érsekség életében. A mohácsi vész után hamarosan az egyházmegye egész területe török megszállás alá került, a katolikus egyházszervezet működése a hódoltság idején szünetelt, és a korábbi írásos-tárgyi emlékek döntő többsége is elpusztult. A háborúk során elnéptelenedett vidéken a 18. század így elsősorban újrakezdést és újjászervezést hozott mind az egyházmegye, mind pedig Kalocsa, az érseki székváros számára. 1.1.) A névhasználat változásai Egyházmegyénk mintegy kilenc évszázadon át Kalocsa-Bácsi Érsekségként szerepelt a forrásokban. Bács neve tehát - emlékeztetve a középkori egyházmegye kétközpontú működésére - az újkorban is használatos volt annak ellenére, hogy a török után ott már sem székesegyház, sem káptalan nem működött, és egyházkormányzati tevékenység sem folyt. A kalocsa-bácsi címet az érsekek egészen 1968-ig, az önálló Szabadkai Püspökség megalapításának idejéig viselték. Érdekes módon a köznyelvben egyszerűen csak kalocsainak titulált egyházmegye hivatalosan alig 25 évig viselte ezt a rövid nevet, 1993-tól ugyanis II. János Pál pápa „Hungarorum Gens" kezdetű bullája alapján, az egyházmegyei határok országos módosításának részeként megszületett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. A három névváltozatnak kétségtelenül mindvégig Kalocsa volt a stabil, változatlanul jelen lévő eleme, s az utóbbi három évszázadban ez a város volt az érsekek székhelye-lakhelye is, ezért válhatott általánossá az egyszerűsítő megnevezés, mely szerint röviden csak „kalocsai" érseket, ill. egyházmegyét emlegettek.