London [antikvár]

8. fent London utcáin kétségtelenül ritkán látható a Győzelem szárnyas szobrocskája egy Rolls-Royce csomagtartóján. A világ legtekintélyesebb autója a nagyon gazdagok kiváltsága és II. Erzsébetet senki sem vádolhatja szegénységgel. Autóparkjának különlegességei között szerepel egy barna-fekete Phantom VI-os, 5,80 méter hosszií (az utóbbi ötven évben a legnagyobb ilyen autó), a karosszéria hátsó része csupa i az alattvalók láthassák uralkodójukat. A királynő az autó bárszekrényét egy hi-fl toronnyal helyettesítette, amely katonai indulókat játszik. kad még egyáltalán igazi cockney? Olyan, aki a City szívében nőtt fel és születésekor hallhatta a St. Mary-le-Bow templom harangszavát, a híres Bow Bells hangjait? A par excellence londoni, a városközpont tömény párlata, olyan férfi vagy nő, aki ezt a nyirkos és túlzsúfolt, csupaélet és csudamerev fővárost a földkerekség legremekebb helyének tartja, és inkább levágatná a jobb kezét, mintsem lemondana a napi meleg söréről, vagy megszokott ételeiről a She-pherd's Pie-ról (darált bárányhús megpárolva, burgonyapürével) és a fish and chipsről (hal, sültkrumplival). Olyan férfi vagy nő, akinek beszédét nem csak a külföldi, de a többi angol sem érti, ald-nek napról napra fejlődő nyelvezete merész rímelcre és szójátékolera épül (jól emlékszem az anatómiai ízíí személyes bókra, a süketnéma kifejezésre „bum", azaz seggfej jelentésben). Ennek a szlengnek semmi köze a hagyományos értelemben vett nyelvjárásokhoz; a londoni arisztokrácia egyetlen tagja sem úgy beszéli a cockneyt, ahogy mondjuk egyazon olasz dialektusban beszél a római nemes és a trastevere-i zöldséges. A másik coclcney jellegzetesség a szolidaritás. A cockney boldog, ha bárki idegenből bolondot csinálhat, a Idánon belül viszont szigorúan tiszteletben tartja a becsületkó- dexet. Becsület, humorérzék, egykét korsó sör és dalolás a megszokott pubhíín, a megszokott társaságban. Néhány évvel ezelőtt a coclcney kizárólag fehér és angolszász lehetett. Ma a külvárosokban több a cockney, mint a Cityben: az emelkedő házbérek messze űzték őket a Bow Bells harangszavától. Találkozhatunk a cockney-szlenget beszélő indiaival és pakisztánival, vagy jamaicaival, aki fehér, angolszász felebarátaiból űz csúfot a piacon. Akik csoportos utazáson vesznek részt - három nap alatt tekintik meg az egész várost, közbeiktatva egy „hiteles" pubhun töltött estét -, soha nem tapasztalhatják meg, hogy a szári és a turbán lassan mindennaposabb látvány itt, mint a keménykalap és a hajszálcsíkos öltöny. A nem fehér, nem angolszász lakosság mára meghaladja az összlakosság 20%-át. Ez azonban korántsem új jelenség: a XVI. században kezdődő bevándorlásnak, a brit korona terjeszkedésének, a messzi Indiáig és a Karib-szigetekig nyújtózkodó egykori hatalomnak köszönhető. A birodalom összeomlásával a bevándorlás minden addigit meghaladó méreteket öltött: ugyanez ismétlődik most a hongkongi bri-teldsel, akik kék-arany útlevelük birtokában bármikor beléphetnek az anyaországba. Jogukban áll, hogy jellegzetes, az egészbe épülő,