Magyarok a Vajdaságban 1944-1954 [antikvár]

ELOSZO A vajdasági magyar szellemi élet egyik nagy adóssága, hogy még mindig nem kezdődött el e közösség integrális történetének monografikus földolgozása. Az irodalom vonatkozásában készültek irodalomtörténetek, lexikonok, bibliográfiák, szerzői monográfiák. Talán még az is állítható, hogy születtek jelentős munkák a szűken értelmezett kultúra más, irodalmon kívüli területein is. Ezzel szemben szinte alig látott napvilágot összefoglaló demográfiai elemzés, holott a demográfiai mutatókban csapódott le a legszemmelláthatóbban e közösség kedvezőtlen léthelyzete. Az egykori Jugoszláviában, és azon belül a Vajdaságban is készültek alapos elemzések a gazdasági fejlődés regionális vonatkozásairól, amelyek érintették a kérdés nemzeti aspektusát is. Ezek azonban rendre elsiklottak azon mozzanat felett, hogy a gazdasági egyenjogúság a nemzeti közösség érdekei megvalósításának pótolhatatlan feltétele ugyan, de magában nem elegendő akkor, ha éppen a közösségi érdekek nem hogy érvényesítésének, de még kifejezésének és képviseletének sincsenek meg a mechanizmusai. Ez a kérdés pedig már a politika szférájába vág, azt pedig rögtön leszögezhetjük, hogy az elmúlt több mint fél évszázad alatt egyetlen átfogó, monografikus munkának a központi témáját sem képezte a vajdasági magyarság politikai története. Mindez csak alátámasztja e közösség torz társadalmi szerkezetére vonatkozó állításokat. Ez annyit jelent, hogy az integráció tényezői - együttesen, kölcsönösen egymásra hatva - nem fejlődtek harmonikusan, ami a közösségi kohézió megszilárdulásához vezethetett volna. De vajon miben, miért és miként torz e szerkezet? Az integráció mely tényezői miként hatottak e torzulásra? Az egyes tényezők hátrányát miként, milyen mértékben lehet másikakkal kompenzálni? Hogyan lehetett volna eljutni az e kérdésekre adható válaszokhoz? Egyáltalán, mi ébreszthette volna, mi ébreszthetné fel az e kérdésekre adandó válaszok iránti igényt? Nyilván az egész történelmi helyzet tette zárójelbe ezeket a kérdéseket. A szocializmus fél évszázada alatt nem tűntek időszerűnek, s most, utólag visszatekintve arra a korra, azt kell konstatálnunk, hogy valóban nem is voltak azok. A kisebbségi közösség általában is rendkívül szűk önálló érdekérvényesítési mozgástere a kettős - „nemzeti és osztályszempontú" - leszorított-ságban még reménytelenebbé tett minden önmegvalósítási törekvést, az elszórt, kis hatásfokú próbálkozások mindegyike személyes tragédiákba is torkolló kudarcba fulladt. Megváltoztak-e mostanra a körülmények? Látszatra igen, de még mindig nem látunk világosan. Nem tudjuk megítélni, hogy a mozdulatlanság milyen mértékben fakad pusztán a régi beidegződésekből, a rossz tapasztalatokból, vagy pedig még mindig csak a felszín fecseg, mert a régi érdekek érvényesülése folytán nem jut szóhoz a mély. Ha a helyzet megváltozik, az új körülmények által felmerült igények minden bizonnyal megteremtik majd azokat az anyagi - és még inkább szellemi - forrásokat is, amelyek révén az új válaszok is megszületnek. De akkor is lesz majd egy olyan tényező, amely jelentős mértékben befolyásolja a válaszok hatásfokát: a szembenézés a múlttal. Habár a társadalmi légkör az alapvető meghatározója annak, hogy mikor születnek meg a vajdasági magyarság integrális történetét összefoglaló munkák, ezek elkészültének van még egy - mondhatnánk úgy, technikai, de mégis nélkülözhetetlen - alapfeltétele. A monografikus, összegező, szintetikus, a következtetések, diagnózisok és prognózisok megalkotásához szükséges művek nem születhetnek meg a megfelelő előmunkálatok nélkül. Nem írhatók meg a megfelelő