Magyarok Jugoszláviában '90 [antikvár]

Igaz szívvel és testvéri szeretettel köszöntjük az Olvasót abból az alkalomból, hogy most már elmondhatjuk: együtt vagyunk, egyet akarunk, szabadságot és egyenjogúságot minden magyarnak itt a Duna-Tisza közén és a termékeny bánáti rónán. Ez a mi mostani szoros testvéri közösségünk önszerveződési formájában két világháború tragikus tanulságától terhes. Közben kisebbségi életünk első szakaszában osztálykülönbség is megosztott bennünket, mert amikor a SHS Királyság urai végrehajtották a földreformot, abból a szegény magyarokat kirekesztették. Pedig a bácskai és bánáti uradalmakban a kocsis, a béres, a napszámos és egyéb cseléd zömében magyar volt, s a földosztás után kenyér nélkül maradt, mert a betelepített új gazdáknak a maguk pár holdjához nem kellett idegen munkaerő. S ezzel az új viszonyok között megosztották a népet. "Miska öregbéres" Veljko Petrovic novellájában koldulni mehetett, gyermekei meg Dél-Amerikába, mert itt kitelt a kenyerük.Így oszlott meg itt a magyarság, lélekszámában alaposan megfogyatkozva. Mert a korábbi közalkalmazottak többsége átment a határon a "biztos nyugdíj" reményében, akik meg ittmaradtak, a megbízhatatlanság bélyegét hordták magukon, az államnyelvi tudásuk is hiányos volt, úgyhogy sorra buktatták el a magyar tanítókat a kötelező nyelvvizsgákon, s terelték a magyar gyerekeket, "névelemzéssel" még súlyosbítva is, szerb tannyelvű iskolákba. Nem egy magyar fiú írta aztán katonakorában Bitolából vagy az albán határról cirill betűkkel édesanyjának haza a levelét.