Magyarország és Erdély 2. [antikvár]

Részlet a könyvből:Esztergom. A magyar alföldről visszatérünk a Duna partjaira. Hazánknak ezen főere Visegrádon tűi a Pilisi és Vértes-hegységek éjszakra csapó kiágazásai, s bal felől a délre vonúló Honti hegységek közzé szorúlván, nagy kanyarulatot tesz délre. Ottan a legbájosabb tájképek tárulnak fel szemünk előtt: a magyar folyam partjai a német Rajna-vidék jellemét öltik magokra. A számos völgy által megszakasztott hegységek hátait sötétlő erdők, leginkább tölgy- és bükkfák borítják, lejtőikön vagy málaikon, s az alacsonyabb dombokon szőllőtőkék és gyümölcsfák díszlenek, a völgyeket és lapályokat pedig rétségek és vetések foglalják el. Hellyel közzel, a folyam mindkét partján, festői fekvésű helységek mutatkoznak, mellyek nem egy történelmi eseményt idéznek emlékünkbe. Igy a Duna kanyarúlatának délnyugati sarkán, a jobb parton, a kúpdad hegyek alján épült Dömös ötlik szemünkbe, sűrű berkei miatt királyainknak egykor kedves mulatóhelye. 1063-ban I. Béla az ország főbbjeivel Dömösön tanácskozván, alatta a királyi szék összeroskadott, s ennek következtében a különben is agg király nemsokára meghalálozott. A helység mellett levő Árpás hegyen még némi romjai láthatók a káptalannak, mellyet Álmos alapított, s mellyben ennek fia, utóbb II. Béla király, Kálmán üldözései elöl menedéket és ótalmat talált (1113).