Magyarország fekete statisztikája [antikvár]

Amióta elmélkedni tanult meg a primitiv ember, az emberi élet egyik, talán legnagyobb problémája - a halál. Amikor a renyhe gondolatjárású fél-állat meglátta a barlang sötétjében, kialudt tűz hamva mellett heverni a társát mozdulatlanul - arca olyan, mint tegnap; karján még most sem változott a sebhely; nem formálódott át a test, amint nem változtatta alakját tegnap óta mellette a földön kőbaltája; de valami, ami mozgatója volt, ami élővé tette, hiányzik belőle - a szemlélő társ durva agyában lassan ébredni kezdett a gondolat: ez a medveerejű ember azért rohad itt a szemem láttára, mert elhagyta valami, ami lényegét alkotta, ami valakivé tette a tárgyat, ami nem anyagi, hanem túl van az érzékeken. És megszületett a lélek fogalma, az örökéltű léleké, amely csak lakója a testnek, mint az ember a barlang odujának, amelynek birodalma láthatatlan: föld alatt van, felhők fölött van, olyan vidéken terül el, amelyet élőember csak a képzeletével kalandozhat be. A dualista felfogásnak: a kettős embernek, amelynek testi és lelki fele van; a kettős életnek, amely a földön és túlvilágon folyik; a kettős erkölcsnek, amely a jó és rossz kiegyenlíthetetlen ellentétén alapul; a bűn és büntetés, az erény és a jutalmazás világnézetének alapja lett a "lenni vagy nem lenni" problémája. De a kőbaltás Hamlet sem juthatott el a megoldásig. A halál hogyanja, miértje titok maradt előtte és maga sem érte be a tétellel, amelyet felállított: "tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön", ragaszkodj az ősök szelleméhez, a törzsed rendszeréhez, szokásaihoz, mert egyedül tönkremégy a vadonban, elpusztulsz éhségtől, segítség nélkül megölnek a vadállatok. Hogy mi a halál - arra a kérdésre nem adott választ a primitiv konzervativizmus erkölcsének ez a tétele, csak a halál egyik föltételével ringatta a törzs nyügéből talán szabadulni óhajtó embert, akiben a klán-ember lassan homo individualisszá változott...