Maturandusok második évkönyve 1996 [antikvár]

Idén immár a 25 éves érettségi találkozómra készülök. Meg se fordul a fejemben, hogy ne vegyek részt rajta - mint ahogyan egyre több középnemzedékbelivé koravénült öregdiák hanyag könnyedséggel egykönnyen lemond az osztálytalálkozókon való részvételről. Meghatározó osztályélmények késztetnek arra, hogy semmiképpen ne hiányozzam a nagy Találkozóról. Ezek közül is leginkább az érettségire és ballagásra való előkészülés közösséget formáló szent izgatottsága kívánkozik az első helyre. Utóbb még inkább úgy érzem, hogy a fölkészülés nemes láza, a végzősök kibocsátásának felfokozott hangulatú "visszaszámolási" időszaka minden jót és szépet magába sűrített iskolai létünk és egy osztályba való tartozásunk egész megelőző időszakából, egységbe kovácsolt bennünket és mindannyiunkban tudatossá tette a múltból áthagyományozott iskolai közösség, a schola materhez való ragaszkodás lelkesítő érzését. Mint mikor a búcsúzás végső pillanatában ébred rá az ember a veszteség nagyságára, s még inkább becsülni tanulja azokat a személyeket és értékeket, akiktől és amelyektől megválni kényszerül - ilyenformán döbbentünk reá nagyon sokan a kibúcsúzás veszteségének nagyságára, illetve arra a főbenjáró, életre szóló nyereségre, melyet „egykorivá" vált Iskolánk és osztályközösségünk, bírálva szeretett Tanáraink és családiasan megszokottá vált diáktársaink jelentettek számunkra. Minden eddiginél jobban értékeltük őket és szerettük egymást. Van a magyar nyelvben egy sajátos szókapcsolat, mely minden szószaporítást fölöslegessé tesz az illető kifejezések lényegét illetően. A schohi mater az anyaszentegyház és az anyanyelv sokatmondó kifejezéseivel rokon. Ezen szóösszetételek képzetvilágának élteimében az Iskolának anyai szerepet kell betöltenie a diákok életében. Technikailag bármennyire jól felszerelt és anyagiak tekintetében akármennyire is jól ,,dotált" volna egy iskola - ha ,,anyai'' funkcióit nem tudja betölteni, igencsak fogyatékosnak kell tartanunk. Fokozott mértékben érvényes az anyanyelvű iskoláinkra, melyek sokrétű rendeltetésük mellett nem utolsó sorban népünk megmaradását, önazonosságunk megőrzését hivatottak szolgálni. Ez az alapvető felismerés vezeti anyaszentegyházainkat is, amikor gyermekeinket anyanyelvükön, a nevelés „anyai" szellemében kívánják tanítani - felekezeti - iskoláikban.