Megidézett emlékeink [antikvár]

Előszó Makó arról is nevezetes, hogy különösen sok jeles személyt adott az országnak, világnak. így városunk kibocsátó település lett. Nem véletlen, hogy Makónak baráti köre alakult Budapesten, sőt rövidebb ideig Szegeden is. Tehetségaranyak gurultak szerteszét a világba. Ha az elszármazott makóiakról esik szó, vagy ilyenekkel találkozunk, gyakran megfogalmazódik bennünk, vajon, ha valamennyien itt maradtak volna, hol tartana most Makó? De az is felvetődik, ez a sok jeles személy itthon is olyan nagy ívű életpályát futott volna be? Dr. Diósszilágyi Sámuel bölcsője egy tanyai földes szobában ringott. Számára éppen az adott egy életre szóló energiát, sőt életprogramot, hogy ő nem csupán megélni akart, de egyúttal fel kívánta virágoztatni városunkat. Főorvosunkat hívták a pécsi klinikára, nyitva állt előtte a tudományos-oktató pálya. Tehetsége alapján akár Európa-híríí tudós professzor lehetett volna, de ö itthon maradt, lemondott a karrierről. Tehetségét a Maros-parti városban kamatoztatta, mégpedig két területen: orvosként és a kultúra apostolaként. Találóan emlegették róla: az írók orvosa, az orvosok írója. Mindenek előtt orvos volt. Főorvosként nemcsak a belgyógyászatot vezette, de a járvány osztályt és a pszichiátriát is. A tüdőbeteg-gondozó életre hozásával olyan úttörő munkát végzett, hogy fél országból ide jártak tanulmányozni működését. Ma már a város köztudatában is úgy él, hogy mennyire kedvelte az irodalmat, hogy felkarolta a képzőművészetet, valóságos hangverseny-életet teremtett, élt-halt a színészetért, monográfiát írt Hollósy Komélia működéséről, stb Százhúsz éves születésnapja alkalom arra, hogy egykori ismerőseinek, tisztelőinek emlékezéseit egy kis kötetben közre adjuk. Ezzel is ébren tartjuk emlékét. Makó, 2002. október