Bővebb ismertető
A programszerkesztő bizottság eredeti terve az volt, hogy miután a lillafüredi kongresszus Keresztények és a szabadsági címmel a világban megnyilvánuló egyház problémaköreit dolgozta fel, ezúttal, az 1993-as vépi kongresszuson, egy immanens egyházi kérdés felé forduljon, és azt vizsgálja, hogy milyen belső magújulásra van szüksége az egyháznak ahhoz, hogy kifelé irányuló közéleti szerepét el tudja látni. Többen úgy vélték, hogy a világiakban megújuló egyház" témakörével kellene foglalkoznunk. A hosszan tartó és bonyodalmas szerkesztőbizottsági megbeszéléseken kiderült azonban az, hogy a jelenlegi magyar társadalmi helyzet serpenyőjében egy csak befelé irányuló vizsgálódás egyrészt az aktualitás rovására menne, másrészt az elszigetelődési tendenciákat erősítené. Így fennállna az a veszély, hogy az immanens témafölvetés az össztéma szempontjából kontraproduktív lesz, és nem talál megfelelő célpublikumra sem.Az alátámasztható ugyan, hogy minden kifelé irányuló közéleti tevékenység előfeltétele a belső és benső megújulás, de ez az immanens folyamat ténylegesen tematikailag sem választható el a kifelé irányuló cselekvés problémaköreitől. Nevezetesen, a külvilág társadalmi dinamikája, mindenkori aktualitása, az áthatóság lehetőségei és korlátai jelzik nemegyszer a belső átalakulás irányát és súlypontjait. Gyakran ezek a hatások, az idők jelei" ösztönöznek a belső tudatváltoztatás szükségességére. Sokszor a valós világban megélt eredménytelenség, a ténylegesen lemérhető gyakorlati kudarc késztet bennünket befelé nézésre. Ennek az imhnanens folyamatnak azonban csak akkor van átformáló hatása, ha a befelé nézés nem szellemi-lelki elszigetelődéshez, nem a világtól való elforduláshoz vezet, hanem autentikus, azaz a valóságra irányuló benső megújuláshoz. Mint ahogy az egyedi lelki élet sem csupán önmagában és önmagáért tevékenykedő aktivitás, hanem mindig mások felé is fordul, úgy az egyház benső megújulása egyúttal időben-térben kifejtett világi" tevékenység is.
Jókai Anna (Budapest, Józsefváros, 1932. november 24. – Budapest, 2017. június 5.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált íróvá. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek és egyre többen olvasták írásait. 1974-től csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író. 1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.
Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak”: műveiben gyakran jelennek meg pedagógusok (Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella), a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Műveiben megjelennek az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek.