Mérei Ferenc I-II. [antikvár]

Előszó és köszönetnyilvánítás Mérei Ferenc pszichológusról, pedagógus szakemberről szóló életrajzi megközelítés ötletét eredetileg Erős Ferenc (1946-2020) és Litván György (1929-2006) fogalmazta meg, a kezdeményezést Mérei Vera (1916-2007) is lelkesen támogatta. Az ő emléküknek ajánlom ezt a könyvet. A kutatás helyszíne az azóta sajnálatos módon felszámolt 1956-os Intézet volt. Az akkori kollektív munka eredményét pedig az ebben a könyvben is sokat hivatkozott Mérei élet-mű című kötet foglalta össze, mely vegyítette a tanítványi, a baráti és a kutatói szempontokat. Ennelc az életrijznairaSs^ elkészítésekor azonban némileg másképp jártam el. Mérei Ferenc pályáját, életrajzát nem lineáris, individuális fejlődéstörténetként, hanem - az ő társadalomlélektani/ \elképzeléseihez híven - egy társas és intézményesített kontextusoktól elválaszthatatlan egyén dinamikus történeteként fogtam fel. Utóbbi annyit tesz, hogy az individuum nem színfalként, kulisszaként jár-kel a különböző történelmi és szociológiai / színterek előtt, hanem az egyén és a kontextus között kölcsönösen formatív viszony áll fenn. Ez a dinamikus viszont azt is lehetővé teszi, hogy se a személyiséget, se a kontextusokat, se az őket leíró nyelvet ne történeti invariánsnak tekintsük, hanem rámutassunk a közöttük lévő, folyamatosan változó összefüggésekre. Mérei Ferenc sokszínű, gazdag életet élt, így élettörténete rekonstrukciójakor számtalan, első látásra nehezen összeillő kontextust kellett egymás mellé rendeznem. Éppannyira élt tudós életet, mint amennyire - igaz, csak rövid ideig - szakpolitikusit, éppannyira volt a nyilvánosság előtt rendszeresen megjelenő, komoly műveltséggel bíró értelmiségi, mint amennyire gondosan titkolta a Törzs nevű baráti társaságának „halálosan" komolyan vett rituáléit. Amikor ennek a biográfiának a „jelzőjén" gondolkodtam, több megoldás is kínálkozott: politikai, tudományos, intellektuális, kulturális stb. Végül azért döntöttem a társadalmi életrajz műfaja mellett, mert Siegfried Kracauer meglátása nyomán izgalmasnak találtam azt, ahogyan a totalitásként kezelt társadalom fogalma magában foglalja ezeket a meglehetősen különnemű kontextusokat, intézményeket és normákat. Sőt, azért is tűnt vonzónak a társadalmi jelzővel ellátott életrajz, mert a társadalom mint totalitás olykor elrejti, elfedi vagy egyenesen elnyeli az egyént. Adott esetben nem tudjuk, hol van, mit tesz éppen, hogy egy-egy döntése valóban az övé volt-e, netán a körülmények kényszerí- Ctették ki belőle, még ha a felelősség nyilvánvalóan az övé is. A túlzottan én-központu életrajzi megközelítésekhez képest ez a biográfia szándékosan felfüggeszti a szelf és a környezet stabil határait, eljárását tekintve pedig a Mérei által is nagy tisztelettel bvezett Kurt Lewin mezőelméletéhez és dinamikus személyiségelméletéhez közelít.' A gyakorlatban ezt az jelenti, hogy az egyes fejezetekben Mérei Ferenc nem teljesen azonos módon válaszol a kihívásokra, merthogy a kontextussal együtt ő maga