Mezőtúri kerámia [antikvár]

Nagy Molnár Miklós: MEZŐTÚRI KERÁMIA (Kiállításvezető) Mezőtúr az Alföld középső részén, a Hortobágy-Berettyó folyó partján fekszik. A település a nagykunsági lösztábla délkeletre ék alakban előreugró részén foglal helyet, ahol az ármentesítés előtt a várost szinte minden oldalról folyó vagy vizenyős, lapos térszín vette körül. Nyugat felé keskeny kijárat kapcsolja össze a nagykunsági lösztáblával. Talaja kötött, nagyobbrészt szolonyeces réti talaj és réti csemozjom, kisebb mértékben alföldi mészlepedékes csemozjom. Az első írásos emlék az 1205-1235-ben említi, amikor is „Túr falusi Szob (Zub de willa Tur) a tüzespróbán - megégetve kezét - elmarasz-talódik". A település nyilván korábban keletkezhetett. Anonymus szerint a honfoglaláskor ezt a vidéket Ond vezér törzse szállta meg. E törzsből származott a Baár-Kalán nemzetség, amelynek ezen a területen voltak szállásbirtokai. A XI. század végén az egyház Túrt a váci püspökséghez szervezte be. A Baár-Kalán nemzetség utolsó férfi tagja, Nána comes 1266-ban végrendeletében Túrt a Nyulak szigetén élő domonkos-rendi apáca kolostorra hagyományozta, így később az apácarend birtokosára, a királyi házra szállt át Túr birtokjoga. 1324-ben az egri püspökség jószágai között található. Az Alföldön a XIV. századtól az árutermelés kibontakozásával meginduló kereskedelem nyomán kialakultak a fontosabb kereskedelmi útvonalak. A gazdasági életben bekövetkezett változás Túr fejlődésére kedvezően hatott. Az ármentes térszín élő folyót elérő beszögellése jó