Muhi és Ónod irodalmi hagyományai [antikvár]

E tanulmány igyekszik a rendelkezésre álló adatok és források alapján összefoglalni a „Muhi-puszta" két történelmi nevezetességű településének irodalmi kapcsolatait, szerepét és kiemelkedő egyéniségeit. Az egyik település a ma is létező és hagyományait őrző és ápolni akaró Ónod, a másik a már csak nevében élő, valójában nem létező, de egy történelmi esemény által mégis kitörülhetetlenül a magyarság tudatába bevésődött helység: Muhi, régiesebb nevén Mohi. Bevezetőben vessünk egy futó pillantást Muhi-puszta eme két településének irodalmi hagyományait befolyásoló tényezőire! A környezetnek, a miliőnek, a történelemnek a hatása kiterjed az irodalomra is. Ezt az esztétikával és irodalommal foglalkozó elődök felismerték és hangsúlyozták. Más tényezők is befolyást gyakorolnak ilyen téren az egyéniségekre, de a történelem és a környezet az, amely kialakít és létrehoz egy sajátos szellemet. A tájnak, a népnek, a kornak irodalomalakító hatását a francia kritikus, filozófus, történetíró: Taine is hangsúlyozta. Szerinte az emberek cselekedeteit, műalkotásait három tényező befolyásolja: a nép, a környezet és az időpont. Csorba Zoltán a táj egyéniségét öt tényezőben határozza meg: a vidék földrajzi arculatában, a tájban élő népben, a nép nyelvében, a nép életformájában és végül hagyományaiban (1). 1. Földrajzi arculat. A Muhi-pusztát lehet olyan földrajzi tájegységnek tekinteni, amely hordoz közös emléktartalmakat, érzelmi közösségeket és hagyománykincseket. Fényes Elek szerint „Muhi régi nevezetes nagy puszta ónod, Hejő-keresztúr és Nagycsécs közt" (2), s ha még régebbre megyünk vissza, még nagyobb terület képe tűnik elénk Anonymus körülírásában, aki nem említi ugyan mint tájegységet, mégis egy ezen a helyen elterülő vidéket fog össze, amikor ezt írja: „a vezér főemberei . . . átkeltek a Sajó folyón azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik (Ónodnál). A Hejő vize mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig és Ernődig " (3).