Muratáj 1996/2. [antikvár]

PRÓZA HALÁSZ ALBERT A zöldülés Apeti esetei. Arról, hogy hogyan zöldül meg mindenki nem csak kívül, de belül is. Ilyenek lennénk? Engedjétek meg, hogy mint minden rendes történet elején szokás, én, a fő-fő hős bemutatkozzam: Sárga Apetinek hívnak. Hogy furcsa? Miért, a Sárga az sárga és nem spárga, Apeti pedig Apeti és nem "a Peti", de főlegt nem apetit! Jobb, ha tudjátok, ilyen nevű bubori is él a buborik országában. Azt meg végképp ne mondjátok, hogy nem hallottatok a bubori királyságról!? Még mielőtt mindenki a fejéhez kapna, elmesélem életem történetét, vagy mint buboriul mondják: lájf sztorimat, hogy világos legyen. Kezdhetném például úgy, mint ahogy kezdenek minden rendes és valamire való és felnőtteknek és (pont, pont, pont) mesét, hogy hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bubori királyság. De nem így kezdem, mert ez nem is mese, ez megtörtént eset. Volt tehát egyszer egy bubori királyság. Vagy úgy is mondhatnók, egy bubori királyság is volt egyszer. Ez a bubori királyság nem akármilyen királyság volt ám! Képzeljétek el, ez a királyság olyan királyság volt, mely egy másik királyságban létezett. Hogy hogyan lehetséges ilyesmi? Úgy, hogy volt egy akkora királyság, melybe belefér még egy, egy kisebb királyság. Esetünkben a nagy királyság a bibori királyság volt. Kissé csalóka a neve, mert az ország lakói jámbor zöld és nem bíbor színű királyságlakók voltak. Nem lenne ez furcsa, ha a királyságukban megtúrt