Nagykunsági barangolások [antikvár]

Sokszor leírták és talán még többször elmondták már azt a gondolatot, hogy a haza és a szűkebb környezet megismerése is fokmérője lehet egy nemzet kultúrszintjének. Közismert az is, hogy a régészet, a néprajz és a távoli, vagy közelebbi történelem eseményeinek feldolgozása, valamint közreadása mennyivel előbbre jár a felmutatható eredményekben, mint a természettudományok egyes ágai. Pedig ma a környezet- és természetvédelem korát éljük, s mégis, szinte semmit sem tudunk országrésznyi tájak természeti viszonyairól. Amit ismerünk, azt is sokszor csak nagy általánosságban és ez talán még rosszabb. Rossz abból a szempontból, hogy félreinformál, s nem jó, ha azt hisszük, ott már nincs több tennivalónk, közhellyel élve, lezárhatjuk a témát. Eközben pedig nagy értékek vesznek el visszavonhatatlanul. Ma, a nemzeti parkok bűvöletében egyébként is hajlamosak vagyunk "jelentéktelennek" vélt területekről megfeledkezni, netán lebecsülni, anélkül, hogy tisztában lennénk a szóban forgó vidék mibenlétével. Aztán, ha tévedésünk kiderül, kapkodhatunk, sajnos sok esetben már későn. S ha mi sem ismerjük, mit adunk át gyermekeinknek? Hogyan vélekednek majd rólunk, ha egyszer a helyünkbe lépnek? Netán úgy, mint mi apáinkról, nagyapáinkról? Bizony nem túl vidám kép lenne ez!