Nagyrábéi falukönyv 3. [antikvár]

Részlet: Jakab Károlyné (Nagy Erzsébet) AZOK A NAGY TELEK Ma ismét hideg reggelre ébredtünk. 1998. március második felében vagyunk. A naptár szerint holnap Sándor nap lesz. Úgy tűnik, hogy a régi mondás, miszerint „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget" most nem válik valóra. A hideg nem akar megszűnni. A fagyos éjszakákat hideg, szeles nappalok követik. Fázik az élővilág, fázik a természet. Félő volt, hogy ez bekövetkezik. A téli hónapok na-gj'on enyhék voltak. A februári napsütés melege korán rügyfakadásra késztette a g^óimölcsfákat. Ezek most súlyos károsodást szenvednek. Ezt a veszteséget nem pótolja az élő\dlág számára az egész télen át tartó enyheség, a korán ébredő tavaszi virágok adta szépség, gyönyörűség. Függetlenül a szokatlan időjárástól, a mai embernek az a feladata, hogy megszokott munkáját úgy végezze, hogy semmit el ne mulasszon, semmit ki ne hagyjon a teendőkből. „Emberé a munka - Istené az áldás". A mai fiatalok, gyerekek nem ismerik azokat a hideg teleket, amiket mi, idős emberek átéltünk. 1928-29-ben olyan nagy hideg volt itt a mi községünkben is, hogy a már sok telet, nagy hidegeket átélt járdák szétfagytak. Nehéz évek voltak ezek! Újabb megpróbáltatás az első világháborút követő trianoni békekötésben oly nagyon megalázott, nagy szegénységben élő ország lakói számára. Nemcsak a nincstelen szegényeket (ezek voltak többen), de a módosabb, vagy akár gazdag falusi embereket, családokat is próbára tették az akkori hideg telek. Nemcsak hideg volt, hanem sok hó is esett. Az iskolás gyerekek csak úgy tudtak iskolába menni, hogy reggelente a család munkabíró tagja, vagy tagjai legalább egy lapát szélességű részen elhányták a járdáról a havat. így jobb esetben csak lu-sérni kellett a szülőnek gyermekét. Nem az iskola kapuig, az iskola épületébe is be keUett engednie ahhoz, hogy azzal az érzéssel hagyhassa ott, hogy biztonságban hagyta. Ha elhanyagoltabb ház, vagy idős ember lakása előtt vezetett el az iskolába vezető út, akkor az édesapa hátára vette gyermekét, és úgy, a nagy hóban térdig gázolva, néhol lesüppedve vitte tovább. Sok gyerek hiányzott is az iskolából azokban az években télen. Sokáig tartott a nagy hideg. Közben újabb és újabb hófellegek jöttek, és ezekből bőséggel hullott a pelyhes fehér hó a maga szépségében. Szép volt, még ma is gondolatomban elmélyedve érzem a levegőben szétáradó nyugalmat, békességet, amit a nagy pelyhekben alászálló, lehulló havazás ébresztett bennem. Túl azon, hogy ez nagyon sok munkát adott, nagyon sok természeti szépséget is hozott magával. Olyat, melyet más nem pótolhat. A sok napon át tartó havazás után, a járdáról elhányt hó halmaza, magassága annyira megnőtt, hogy egy átlag magasságú személynek az ottlétét, miszerint ott a járdán jön vagy megy valaki, csak az illetőnek fel-felbukkanó sapkájáról vagy fejkendőjéről lehetett észrevenni a szemközti oldalról.