Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot [antikvár]

Ítéleteiben és magatartásában is egy nagyon-nagyon elfogult és részrehajló könyvet tart a kezében a kedves olvasó, amelynek szerzőjét hosszú évtizedek óta a színház és a színjátszás iránti vonzalom és rajongó szeretet befolyásolja és vezeti. Faragó Árpád színművész, nyugalmazott színigazgató esetében azonban ezt a tiszta elfogultságot nem lehet eléggé becsülni. Ő ugyanis e kötet minden írásában mély emberséggel és szakértelemmel fordul vidékünk magyar amatőr és hivatásos színjátszása felé, nagy körültekintéssel és érdeklődéssel fáradozik azon, hogy egy-egy település színjátszó hagyománya, múltbeli jellemzője közismertté váljon, s mindig arra törekszik, hogy kapcsolat épüljön a fiatalabb és az idősebb nemzedék, az öntevékeny és a hivatásos színházi világ között.Múlt és jelen kavarog ezekben az írásokban. Mindegyike a művelődés és a közösségi aktivitás, valamint az öntevékeny, önkéntes szellemi, esztétikai, erkölcsi munka dicsérete. Számos alkalommal ez nem más, mint találkozás a múlttal, pontosabban: az emlékezet által megszépülő múlttal, az igazzal, a jóval, a széppel, míg ritkábban mások fájdalmával és kétségbeesésével. Rácsodálkozás ez a könyv a vajdasági és a drávaszögi magyar színházi élet értékeire, jelenségeinek gazdagságára, az azonosságok és másságok sokszínűségére...