Népek, életformák, hagyományok a kalocsai Sárközben [antikvár]

Kalocsai Sárköznek az Ordas-Kecel-Szeremle háromszögbe eső mélyfekvésű, árvízjárta tájat nevezi a magyar néprajztudomány. A "kalocsai" jelző megkülönböztető szerepű. Segítségével határoljuk el a Duna-balparti területet a szomszédos dunántúli, Tolna megyei Sárköztől. A két táj a középkorban egységet alkotott. Helységeiket és népüket együtt nevezték sárközinek. Az oklevelekben emlegetett "sárközi" intézmények, pl. "sárközi főesperesség", "sárközi nemesek ítélőszéke" stb. inkább a balparti, Kalocsa környéki területhez köthetők. Az újkorban más történelmi sorsot értek a Duna két oldalán élő sárköziek. Következésképp a XVIII.századtól a földrajzi környezet hasonlósága és az ebből következő sok kulturális azonosság ellenére ajánlatos két különböző tájról beszélnünk.A Kalocsai Sárköz elsősorban földrajzi-történeti tájegység. Földrajzi abban az értelemben, hogy a Duna és az Őrjeg mocsarai által közrefogott árvízjárta, alacsony fekvésű tájra valamint az Őrjeg vonalát övező homokhátság szélére terjed ki. Történeti egység abban az értelemben, hogy csaknem akkora kiterjedésű, mint amekkora a kalocsai érseki uradalom volt az újkorban. Másrészt a Kalocsai Sárköz a régi Pest-Pilis-Solt vármegye elhegyesedő déli nyúlványát jelentette. Beékelődött a környező Kiskunság, valamint Bács-Bodrog és Tolna vármegye közé. A történeti egység szempontjából különösen fontos az érseki uradalom összefogó ereje. Néhány falunak, pl. Ordasnak, Bátyának, Fajsznak nem az érsek volt ugyan a földesura, de ezek is gazdaságilag ezer szállal kötődtek az érseki uradalomhoz. Az érsekség földesúri hatalma másfél évszázadon át meghatározó szerepű volt a Kalocsai Sárköz településeinek és népcsoportjainak életében.