Néprajzi barangolások a Partiumban [antikvár]

Most, amidőn útjára bocsátom ezt a Szatmár vidéki barangolókönyvet, úgy érzem, némi magyarázattal tartozom az olvasónak. A kötet címe ugyanis néprajzi tanulmányokat ígér, holott én képzőművészként vonzódom - évtizedek óta - a népi tárgyak világához. már elöljáróban le kell szögeznem: korántsem azzal a szándékkal láttam munkához, hogy a festőművészet formavilágának jobb megértéséhez adjak támpontokat; a népi műveltség egyre gyarapodó baráti körének igyekszem segítségére lenni. Tehát önkéntes néprajzi búvárkodásaim-barangolásaim rajzos vázlatfüzetét tartja kezében az olvasó. Hogy mi keltette fel érdeklődésemet, mi a magyarázata ilyen irányú vonzódásomnak? Ha a kérdésre érdemben akarok válaszolni, akkor gyermekkori élményeimhez kell visszanyúlnom. Bár Tasnádon születtem, gyakran megfordultam édesapám szülőfalujában, a belső-szilágysági Désházán. Ettől a világtól eldugott, gazdag néphagyományokat őrző rokoni, illetve faluközösségtől olyan útravalót kaptam, amit még ha akarnék, akkor sem tudnék elfeledni-megtagadni. Természetes hát, hogy festőként is a falu jelenti számomra az egyik legfontosabb élményforrást. A népi életforma bensőséges ismeretét másrészt édesanyámnak is köszönhetem...