Nógrád Megyei Múzeumok évkönyve 1983 [antikvár]

IX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1983 Előszó 1983 kettős Madách-jubileum: a költő születésének 160. és Az ember tragédiája színpadi bemutatójának 100. évfordulója. Az effajta jeles ünnepek akkor válnak maradandó, tudománytörténeti értékűvé, ha rendezvénysorozatuk múltával tartós érdeklődést támasztanak az ünnepelt és életműve iránt. Ennek hasznát azután újabb évek elteltével lehet lemérni — feltárt új tényekben, termékeny feltételezésekben, az összegezés kísérleteiben. Az elmúlt évtizedek marxista Madách-kutatásai markánsan szakaszolhatók. Az 1950-es években Madách és a Tragédia befogadása vagy elutasítása volt a viták tétje. Az ítészek egyik, zömükben emigrációból hazatért csoportja (Lukács György, Révai József, Bolgár Elek és mások) az életmű fődarabját azonosította a rátapadt irodalmi és színházi értelmezésekkel, drámai költemény helyett tételes filozófiát kerestek Az ember tragédiájában és soraiból próbálták kifejteni Madách világnézetét, sőt életrajzát is. Ilyen értelemben szóltak elítélően idealizmusáról, népszemléletének korlátairól, az egyén túlzott történelmi szerepéről, klerikalizmusáról stb. Velük szemben a marxista irodalomtörténészek másik csoportja (Waldapfel József, Sőtér István, Barta János, Horváth Károly) történelmi szemléletet képviselt, rámutatva — többek között — Madách műveltségének korszerűségére, liberalizmusának őszinteségére, eszmehűségére. Kézenfekvő volt, hogy amíg a vita alapkérdések és a főmű körül zajlott és ennek során voltak időszakok, amikor Madách kirekesztése a magj-ar irodalom folyamatából adminisztratív intézkedések hatályával fenyegetett, a kutatás figj'elme olyan kérdések feltárására irányult elsősorban, amelyek a polémiában közvetlen érvül szolgálhattak. Számos későbbi tudományos eredmény alapját mindazonáltal akkor vetették meg: Waldapfel József és Sőtér István az 1960-as évek közepén összegezik majd kutatásaikat, máig alapvető művekben. Másfelől viszont a marxista Madách-kép kialakítása, vitában megvédése mellől hiányoztak az újabb forráskutatások, nem lett folytatása a nagy hagyományú család- és helytörténeti adatfel-tarásoknak, kevesebb figyelem maradt a szépirodalmi hagyaték egészére stb. Az 1957 után megindult eszmei tisztulás a Madácli-kutatásban gyors áttörést hozott és miközben az említett összegezések készültek, 1964-re, a Békevilágtanács által nemzetközi kulturális ünnejipé emelt halálozási centenáriumra sikerrel jártak a politikus Madách életére és tevékenységére irányult kutatások is. Krizsán László és Szabad György dokumentumok sorával igazolta, hogy a korábbi felfogással ellentétben Madách ízig-vérig korában élő, közéleti alkatú ember volt, aki — betegsége ellenére — részt vett a szabadságharcban, hűségét 1848 eszméihez a börtön sem tudta