Nyílnak az erikák a várdombon [antikvár]

A XX. század első éveiben szikár, bajuszos-szakállas fiatalember járta bakancsosan, hátizsákosan a Zoboralja falvait, hangjegyfüzetébe gyűjtve - talán a 24. óra utolsó perceiben - az egyszerű emberek már-már feledésbe merülő értékeit: a népdalokat. Hasonló küldetést teljesít napjainkban ugyanott Motesiky Árpád, amikor kutatja, feltárja és olvasói kezébe adja régi idők vagy éppenséggel napjaink jeles személyiségeinek életútjáról szóló írásait. Munkájának értékét az sem csökkenti, hogy a szóban forgó nagyságok egyikének-másikának nevét, képmását egykori lakhelyén már emléktábla vagy szobor is őrzi. Hiszen utóbbiakat legfeljebb a helyszínre tévedő ember veszi észre. A könyv viszont - nagy távolságokat áthidalva - bárki számára megnyitja a rejtett kincsek tárházát. Árpád barátom munkásságát nem könnyű definiálni. Dokumentarista tényfeltárás? Hagyománykutatás? Kegyeleti tevékenység? Tudományos ismeretterjesztés? Szépirodalom? Alighanem a felsorolt lehetőségek különleges egybeesése. Sőt, talán ennél is számottevőbb, mert mondatai közül - mint nemes metszésű tükörből - lépten-nyomon felsejlik az alkotó markáns egyénisége, szemlélet- és érzésvilága. Egy több forrásból eredő, több nyelvet beszélő, de közös hazában élő nép jogos öntudatának, büszkeségének szellemi házát építgeti ő. Kötőanyagul éppen ezért nem a nacionalizmus fals felhangjait használja, amelyeket előbb-utóbb szétporlaszt a múló idő, hanem mindenki számára értékeset, maradandót, egyetemeset alkot.