Nyugati Jelen Évkönyv 2006. [antikvár]

Négyszemközt Kilin Sándoriul 19S6 - Crclélyi hcingulcilképek - Barátaim, egykori diáktársaim évek óta noszogatnak: írjam már meg egyszer, miként éltük át az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot itt Erdélyben, Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen. Nem vagyok történész, nem vál-lalkozhatom felelősséggel e feladatra, ami amúgy is egyet jelent a lehetetlennel. Hiszen a korabeli dokumentumok java része ma is hozzáférhetetlen, naplót sem vezettem azokban a napokban és hetekben, az események, a nevek, a dátumok, az emlékek összefolynak, összegubancolódnak fél évszázad után. Különben is sokan írtak már '56 erdélyi eseményeiről és visszhangjáról. Igaz, nem elegen, nem eleget, a történelmi freskó még ma is hiányos. Azt is csak az idős nemzedék vagy a szabna ismeri. A fiatalok számára 1956 nem egyéb kötelező leckénél, vizsgatételnél. A korábbi hivatalos ideológia szerint kezdetben ellenforradalomnak, majd sajnálatos eseményeknek, később már szabadságharcnak, forradalomnak nevezett történésekről minek megismételni a már leírtakat? Ha most, az ötvenedik évfordulón mégis megpróbálom felidézni az akkori napokat, nem azért teszem, hogy újrarágjam a korabeli letartóztatások és perek történetét, újra elmondjam, amit már mások elmondtak. Azoknak a napoknak a hangulatát szeretném feleleveníteni. A légkört, amelyben éltünk. Félelmeinket és reményeinket. Ábrándjainkat, hitünket. Nem, nem voltunk mi, korabeli diákok hősök, bár voltak közülünk, akiket akaratuk ellenére is hősökké etneltekvagy áldozatokká változtattak az akkori történések. Következzék tehát egy pár hangulatkép. Nem, nem a forradalomról és szabadságharcról, hanem az azokat megelőző és az azokat követő hétköznapokról. Felvételire készülünk néhányan a Bolyaira. Igen, a Bolyaira, mert akkor még volt önálló állami magyar egyetemünk. Ma már hihetetlen, de igaz: az aradi újságosbódékban azon a nyáron még pesti lapokat is lehetett vásárolni, közöttük az Irodalmi Újságot, melynek nagy szerepe volt az események alakulásában. Este, tanulás után a „Csűrdöngölőben" - micsoda jó kerthelyiség volt az! - egy korsó sör mellett beszéljük meg, hogy mikor utazunk. Négyen ülünk az asztal mellett. Cigányzene. Most nem táncol senki. Egyik barátom megszólal: figyeld csak azt a rövidre nyírt férfit! Mindjárt idejön. Pár perc sem telt el, odajött. - Egyetemisták? - kérdezte nyájas udvariassággal. - Még neni, csak leszünk - válaszolja egyikünk. - És hol, Kolozsváron? - Igen. -Az Irodalmi Lapot olvassák? - folytatódott a faggatózás.