Örökség 2005. április [antikvár]

„AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT" újraolvasva József Attilát Valamikor az 1970-es években egy tévés csoport Keressük Petőfit cimmel dokumentumfilmet forgatott. A rendező azt akarta megtudni, hogyan él Petőfi - úgymond - a nép emlékezetében. Az „egyszerű" ember mit tud a szabadságharcban eltűnt költőről. Szomorú kép rajzolódott ki a riportok nyomán, ha bárkit is kérdeztek, és szája elé tartották a mikrofont, szinte csak közhelyeket tudott mondani: Petőfi nagy költő voU, Petőfi szerette a hazáját, Petőfi elesett a csatában Végül is a rendezők szándékából egy nevetségesen botrányos felelet rázta fel az országot. Egyik bükki községben azt kérdezte a riporter egy tizenéves legénykétöl: ismeri-e Petőfi Sándort? A fiú némi habozás után válaszolta: Ismerem, de vagy egy évvel ezelőtt elköltözött innen. Országszerte hahota, gúny, megvetés támadt, célkeresztben az iskolával. De miért is? Mert a rendező csalt, elhallgatta az igazságot. Elhallgatta, hogy e bükki községben az 1700-as években betelepült tót atyafiakat valamikor a 20. század elején egy lelkes magyarító jegyző rábirta, hogy magyar neveket vegyenek fel. így lett a hegyek közé zárt tót községben a Vojtkó, Musinszkij, Onufrij famíliákból Deák, Kossuth, Petőfi nevet felvett család. A film készítői kellett, hogy jól ismerjék József Attila köUészetét, benne azt a fontos és súlyos figyelmeztetést: ,,Az igazat mondd, ne csak a valódit. " Ám elhallgatták az igazságot, így csaltak, így ejtettek tévedésbe. ' Együtt jártam annak idején egy miskolci gimnáziumban Répáshutáról származó Petőfi Sándorral. Azóta már megtiltották, hogy mai családok régi történelmi neveket vegyenek fel.