Ötvenéves a Magyar Traumatológus Társaság [antikvár]

Előszó Egy éve, amikor Társaságunk 2016-tól hivatalba lépó' elnöke megkért, hogy a 40 éves emlékkönyv után szerkesszem meg az 50 éves évforduló kötetét is, hamar igent mondtam. Talán azért is, mert ez nekem is valami saját jubileumféle. Éppen 50 éve, 1966-ban kerültem három év általános sebészkedés után a debreceni Kenézy Kórház - azóta már egyetemi tanszékké vált - Baleseti Sebészeti Osztályára, amely azóta is munkahelyem és második otthonom. Hálám talán ezzel is kifejezhetem. KezdettóT fogva tanúja és résztvevője voltam a Magyar Traumatológus Társaság megalakulásának és munkájának, később vezetésének is mint a Társaság titkára, majd két cikluson át főtitkára. Lelkesedésem az emlékkönyv szerkesztési munkája során már a tartalomjegyzék összeállításakor megapadt, mert rájöttem, hogy a 40 éves jubileumra készült első kötetben szinte már mindenről írtunk. Volt szó a traumatológia nemzetközi és hazai történetéről, a pionírok és a későbbi meghatározó személyek életéről és munkásságáról, a szekciók működéséről, a mai osztályvezetők közreműködésével beszámoltunk az ország valamennyi traumatológiai osztályának történetéről és jelenéről, a szakmai kitüntetettjeiről stb. Ezt nem ismételhetjük meg, és az elmúk 10 év eseményein kívül mi újról szólhatunk még? Újat talán az jelenthet (persze ezt döntse el a Kedves Olvasó), ha megmutatjuk a trauma-tológust „más szerepben" is, magánemberként, a szakmán kívüli érdeklődéseivel, hobbijaival. Azt, hogy a traumatológiának, ennek a sokszínű, sok-sok munkát igénylő, de számos sikert nyújtó hivatásnak művelői nem szűk látókörű, operáló, csontfaragó „szakbarbárok", hanem többségük a művészet és a kultúra elkötelezett híve és sokan közülük kiváló művelője is. Megkerestem néhányukat, valljanak saját irodalmi, zenei, festészeti és egyéb művészeti munkájukról, valljanak a szakmaszeretet mellett a hit fontosságáról, és mutassák meg, milyen eredményeket értek el a szakmai innovációban, a traumatológiai műszerek, segédeszközök fejlesztésében. Örömmel mondhatom, hogy az előző elnökök és azok a kollegák, akiket felkértem „egy vallomásra", egy fejezet megírására, mindannyian az első szóra igent mondtak, és rövidesen igazi kedvem telt a jobbnál jobb írások olvasásában. Hálás vagyok nekik ezért. A fejezetek nem egységesek, azok terjedelmét nem határoztam meg, a szerzők szabad kezet kaptak. Köszönettel tartozom a 450 éves Alföldi Nyomda munkatásainak, mindenekelőtt György Géza vezérigazgató úrnak, Rybaltovszkiné Mocsár Gyöngyi igazgatónőnek és a technikai munkatársaknak a könyv elkészítésében nyújtott segítségükért, színvonalas szakmai munkájukért. Tanszékünkről Szabóné Erdős Editnek és Feketéné Illés Andreának a tördelésben és a nyomdai előkészítésben végzett munkájukért vagyok hálás. Köszönöm mindenkinek, aki írásával, tanácsával hozzájárult az emlékkönyv elkészítéséhez, amit remélem, szívesen lapoz majd a Kedves Olvasó is. Debrecen, 2015. október Ács Géza