Pápai kollégiumi történetek [antikvár]

BEVEZETÉS A pápai református kollégium igen jelentős szolgálatot végzett századokon át fennállása ideje alatt az egész népünk életében. Hatása, kisugárzása érintette nemzetünk minden rétegét. A tanulói nem a főúri osztályból kerültek a kollégiumba, hanem az alsóbb osztályokból. Ezek alkották a lakosság többségét, a magyar népet. A pápai kollégiumban a legszegényebb gyermekek is tanulhattak, ha jó tanulók voltak. A gyülekezetekben szolgáló lelkészek és tanítók jó reménységgel küldhették az iskolába a tehetséges gyermekeket, mert akit oda felvettek, biztosítva volt a tanulási lehetősége különféle segélyek által. Egyfajta tehetségmentést végeztek ők is, az iskola is. Ebből az iskolából áradtak fennállása ideje alatt, 421 éven át a városok és községek életébe a tanítók, a tanárok, a lelkészek, írók, költők, az egyetemek felé is a legkiválóbb fiatalok, akikből mérnökök, tudósok, politikusok lettek. Mindig kiváló tanárai voltak az iskolának, akik külföldi egyetemeken is tanultak. A növendékeknek mindig volt lehetőségük a külföldi tanulmányutakra. A nyugati szellemi és gazdasági életből hazahozták mindazt, amivel elősegíthették népünk előrehaladását. Ismereteiket átadták tanítványaiknak és általában azoknak, akik között a mindennapi életben a szolgálatukat végezték. Az iskolába nemcsak református, hanem más felekezethez tartozó diákok is járhattak. Nem éreztették a tanárok és a diákok sem, hogy más vallásfelekezethez tartozik valaki. A tudás, a tehetség volt a mértékadó. A kollégiumhoz tartozott a theológiai akadémia. Tudós tanárai voltak a theológiának, akik külföldi egyetemeken gyarapították a tudományukat. A hallgatók létszáma általában 40—50 volt. Egész Dunántúlt ellátta lelkészekkel az akadémia. " Ez alkalommal is megemlítjük a pápai református egyházközség nevét, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatot hozták a kollégium fenntartása érdekében az alapításától kezdve, 1531. évtől 1797-ig, amikor a dunántúli egyházkerület a saját kezelésébe vette az iskolát.