Pedagógusok arcképcsarnoka 2002 [antikvár]

„Utókor? /Megyünk az úton s elfödi nyomunk a /futó por". Kosztolányi Dezső vetette papírra ezeket a sorokat, s könnyen felejtő világunkban sajnos elmondhatjuk a költőnek igaza van. De vajon nem töri-e meg ennek általános érvényességét ez a kiadvány is, amelyet- olvasván e sorokat- most kezében tart az Olvasó? Talán éppen azzal a szándékkal írta a költő az idézett sorokat, hogy tegyünk valamit a felejtés ellen, s ez nekünk nem jelenthet mást, minthogy emlékezzünk egykori pálya- és kortársainkra. Egyesületünkben eddig is kiemelten foglalkoztunk egy-egy volt pályatársunk emlékének ápolásával és emlékezetének megörökítésével. Eddig tíz emlékülést és ugyanannyi emlékkötet mutathatunk fel, annak bizonyságául, hogy törekvésünk széles körben tettrekészséget mozdító volt, és mindig kaptunk támogatást a megvalósításhoz. Néhány évvel ezelőtt szinte kihívást jelentő feladatra vállalkoztunk: kiadványban terveztük megörökíteni azoknak a pedagógusoknak, egyetemi, főiskolai oktatóknak, professzoroknak az arcképvázlatát, akiknek tanári, tudósi és emberi alakját az eleven emlékezet őrzi.